Olvasási idő: 4 perc
A Mathias Corvinus Collegium Társadalom- és Történelemtudományi Iskolájának 2021. november 18-i pódiumbeszélgetésén feltárták a szlovák és a magyar történelmi gondolkodás és mítoszok kapcsolódási pontjait, valamint a két álláspont között mindmáig létező ellentmondásokat.
Kollai István történész a Szlovákia királyt választ című könyvének ismertetése közben számos érdekességre, ellentmondásra és meglepő tényre irányította rá a figyelmet a szlovákság és a magyarság történelemszemléletének átalakulásával kapcsolatban. A szerző Szarka László történésszel vitatta meg az ezeréves Kárpát-medencei együttélést, vagy éppen a közép-európaiságról alkotott szlovák és magyar narratívák közötti különbségeket, kapcsolódási pontokat.
Az esemény résztvevői az előadók segítségével részletes képet kaphattak arról, miként válnak bizonyos magyar történelmi személyiségek (úgymint Szent István, Károly Róbert, vagy éppen Hunyadi Mátyás) fokozatosan a szlovák múlt meghatározó elemeivé.
A beszélgetés során Szarka László rámutatott arra, hogy a szlovákságon belül a magyarság és a magyar múlt megítélése egyáltalán nem mutat egységes képet. A többségi társadalmon belül a magyarokhoz való viszonyulást meghatározzák a generációs hatások, a történelemoktatás színvonala, a személyes kapcsolatok és érdeklődés, valamint az, hogy Szlovákia mely részén élőket kérdezünk minderről.
Az előadók kiemelték, hogy a szlovák többségi társadalom talpraesett, agyafúrt, összetartó, konok és kitartó népségként tekint felvidéki magyarságra, mindezért a hazai értelmiség és politikai elit nem igazán tud mit kezdeni a jogaiban korlátozott kisebbség képviseletében fellépő helyi magyar érdekképviseleti szervek kezdeményezéseivel.
A történészek egyetértettek abban, hogy még bizonyára jó ideig várnunk kell a közös szlovák−magyar történelemkönyv megírására, hiszen számos érzékeny téma kapcsán kell megegyezésre jutnia a feleknek tudományos és közéleti körökben egyaránt. Ugyanakkor, a 21. században már nem is várható el az a történetírástól az a politikaformáló és narratívaépítő szerep, amelyet az elmúlt pár évszázad során betöltött. A szlovák−magyar „kiegyezésnek” ígéretes pontjai lehetnek a koraújkori felvidéki arisztokraták, akik mindkét nyelven beszéltek, és közvetítő szerepet töltöttek be a magyar és a lengyel nemesség között. A közös múltkép kialakításában kiemelt szerepe lehet még az irodalomnak, különösképpen a magyarul és szlovákul egyaránt alkotó szerzőknek, valamint azoknak az íróknak és történelmi személyiségeknek, akik a mai Szlovákia területén születtek vagy alkottak, hiszen például Márai Sándor kapcsán is kialakulóban van egyfajta kultusz, amelyet a kassai polgárok – származásra való tekintet nélkül – büszkén ápolnak.
Végezetül arra is kitért a történész, miért épp ezt a provokatív címet adta könyvének. Kollai István szerint a szlovákság, de legfőképpen a pozsonyi polgárság számára egyre fontosabbá válnak a gyökerek, a valahova tartozás érzése. A múlt kutatása során pedig – az ezeréves együttélés okán – óhatatlanul olyan történelmi személyiségekkel kezdenek azonosulni északi szomszédaink, akik a magyar históriában is ismert és népszerű alakokként vannak jelen. Ugyanakkor a szerző nem tagadta, hogy a figyelemfelkeltő címadásnak köze volt a magyar berkekben elterjedt gúnyos megjegyzéshez, miszerint: Mondj egy szlovák királyt!