Olvasási idő: 5 perc

A Vezetőképző Akadémia szcenárió alapú gyakorlatán Bakos Csaba Attila vezette be hallgatóinkat a nemzetközi stratégiaalkotás módszertanába. Az MCC diákjai 2021 márciusában előadások és egy a NATO által biztosított e-learning tanfolyam által elméleti alapokat szereztek, majd a gyakorlati hétvégén modellezték egy összetett, nemzetközi konfliktus lehetséges stratégiájának megoldási változatait.

A szcenárió alapú gyakorlaton résztvevő hallgatók a multinacionális kríziskezelés, az ENSZ békefenntartó műveletek vagy békefenntartási technikák témában végezhették el az online tanfolyamot, amelynek teljesítése végén a NATO által kiállított bizonyítványt szereztek a témában való jártasságuk igazolására.

A megszerzett ismereteket Bakos Csaba Attila vezető mentorként egy előadás keretében egészítette ki a nemzetközi konfliktusok eszkalálódásának mikéntjével, és a stratégiaalkotás elméleti keretrendszerével. Ezt követően, március utolsó hétvégéjén egy intenzív foglalkozás keretein belül a hallgatók csapatokat alkotva, egy esettanulmányon keresztül ültették gyakorlatba az elsajátított tudást. Így egy, a valóságot megközelítő környezetben kerültek döntési helyzetbe.

A komplex probléma feldolgozása során az MCC diákjainak különböző állami és nem állami szereplők stratégiáit kellett felismerniük és összeegyeztetniük egy, a nemzetközösség szempontjából kedvezőbb helyzet kialakítása céljából. Mindehhez a hallgatók az ENSZ magyarországi képviseletének helyébe képzelhették magukat, akiknek a diplomáciai, információs, katonai és gazdasági eszközök is rendelkezésükre álltak ahhoz, hogy megakadályozzák a kialakult feszült helyzet eszkalálódását.

Az MCC Vezetőképző Akadémia háromfős csapatainak eltérő szakterületeket képviselő közössége lehetővé tette, hogy a problémát ne csak a tanfolyam során közösen elsajátított ismeretek alapján, hanem multidiszciplináris szemléletmóddal közelítsék meg. A megoldáskeresés folyamatában a résztvevők politológiai, közgazdaságtani, pszichológiai és jogi előismereteiket is felhasználták.

Az online keretek között megvalósuló hétvége során a jelenlévők három négyórás blokkban foglalkoztak a stratégia három alappillérével: a célokat meghatározó kimenetekkel, az utakat jelentő módokkal, és az erőforrásokként használható eszközökkel (ends-ways-means).

Az alappillérekkel foglalkozó szekciók egy konzultációval kezdődtek, majd a csapatok a vezető mentor közreműködésével kétórás időtartamban a saját stratégiájuk megalkotásán dolgoztak. Ennek eredményét, vagyis saját tervük javaslatát előadás formájában osztották meg a többi csapattal, így téve próbára közös gondolkodásuk végtermékét. Végezetül egy biztonsági határozat megírásával összegezték terveiket, és zárták a szemináriumot.

A program végén átbeszéltük a tanulságokat, illetve visszajelezhettünk a szervezésével, lebonyolításával kapcsolatban. A diákok körében szinte egyhangúan pozitív kicsengése volt a gyakorlatnak: érdekes kihívásként, nem mindennapi döntési helyzetként éltük meg, miközben arra lettünk figyelmesek, hogy elrepült az idő. Jellegében és témájában is különbözött az általunk eddig tapasztalt esettanulmányoktól, tágította látóterünket.„

Az esemény ezúttal online felületen zajlott a járványhelyzet miatt, ám a jövőben - hasonlóan érdekes problémákkal  - ismét megrendezésre kerül, remélhetőleg személyes jelenléttel. A gyakorlatot teljesítő hallgatók a jövőben mentor és moderátor szerepben vehetnek részt a további szcenárió alapú gyakorlatok lebonyolításakor, ezzel segítve diáktársaik haladását az általuk már megtett úton.

Bakos Csaba Attila Fulbright-ösztöndíjas honvédtiszt, aki a világ egyik legkiválóbb katonai akadémiáján, az amerikai egyesült államokbeli West Pointon végzett kutatói és oktatói tevékenységet. Kutatási témái közé tartoznak az alacsony intenzitású fegyveres konfliktusok, valamint az irreguláris alapokon nyugvó honvédelem. Tudományos munkája részeként több hazai egyetemen (NKE, DE) oktatóként tevékenykedik.