Négy labdarúgócsapat, három röplabdacsapat és közel félszáz lelkes résztvevő! Budapesten rendezték meg intézményünk idei sporthétvégéjét. A tavalyi debreceni eseményt követően ezúttal a fővárosban találkoztak a különböző képzési központok diákjai, hogy a sporton keresztül erősítsék közösségüket, miközben a pályán is összemérik tudásukat.
A többnapos esemény különböző sportprogramokkal kezdődött, majd egy szakmai beszélgetéssel folytatódott, amely során Gór-Nagy Miklós világbajnok vízilabdázó és Murányi Gergely sportdiplomata osztották meg gondolataikat a résztvevőkkel. Az estét közös táncház zárta, amely a versenyek mellett kötetlen programként is lehetőséget teremtett az aktív kikapcsolódásra.
Szombaton már a csapatsportoké volt a főszerep. A budapesti, győri, pécsi és vegyes összeállítású csapatok labdarúgásban és röplabdában mérkőztek meg egymással. A mérkőzések során a sportszakmai teljesítmény mellett az együttműködés, a kitartás és a közös célokért végzett munka is meghatározó szerepet kapott.
A sport szerepe a tehetséggondozási szemléletében nem csupán a fizikai aktivitásról szól. A rendszeres mozgás és a közös sportélmények olyan készségeket is fejlesztenek, amelyek a tanulmányok és a későbbi szakmai élet során egyaránt fontosak: a felelősségvállalást, a csapatmunkát és a kihívásokhoz való alkalmazkodást.
A budapesti sporthétvége ugyanakkor a különböző képzési központokban tanuló diákok közötti kapcsolatok erősítésére is alkalmat adott. A résztvevők jobban megismerhették más városokban tanuló diáktársaikat, közös élményeket szerezhettek, és a versenyeken túl is megtapasztalhatták a sport közösségteremtő erejét. Az MCC Olimpia így nemcsak a mérkőzések eredményeiről szólt, hanem az új barátságok és a közösen megélt pillanatok is emlékezetessé tették a találkozót.