Olvasási idő: 3 perc

Június 12-én ünnepélyes keretek között zártuk a 2024/2025-ös tanévet az MCC Plusz programban, amely immár harmadik éve kínál egyedülálló lehetőséget tehetséges egyetemistáknak, hogy szellemi kihívásokban, inspiráló közösségben és valódi fejlődési utakban részesüljenek.

A több szintből álló programban közel 80 diák vesz részt, közülük 9 fő az Intenzív Programban – ők azok, akik kiemelkedő aktivitással és teljesítménnyel képviselték ebben a tanévben az MCC szellemiségét. A program szintjei rugalmasan illeszkednek az egyetemisták életéhez, így mindenki a saját tempójában és érdeklődése szerint mélyülhet el az MCC által kínált szellemi műhelyek világában.

A tanév egyik jelentős újítása a nyíregyházi MCC Plusz elindulása volt. Ezzel egy újabb régió egyetemistái számára vált elérhetővé az MCC-s élmény. A következő tanévekben további olyan városokban tervezzük elindítani a programot, ahol ugyan Egyetemi Program nem működik, de számottevő egyetemi hallgatói bázissal számolhatunk és az MCC már jelen van.

Az MCC Plusz idei tanéve nemcsak a fizikai, hanem az online térben is szintet lépett. Augusztus végén debütált az MCC Plusz applikáció, amely a diákok első számú tanulási platformjává vált. Az alkalmazás nemcsak a tananyagokhoz, tartalmakhoz nyújt kényelmes hozzáférést, de lehetővé teszi az MCC-s események követését, a visszajelzések megosztását és a közösségi kapcsolódás erősítését is.

A tanév során számos hallgatói siker született, amelyek jól mutatják a program hatékonyságát és a résztvevők ambícióját.

  • 4 diák nyert felvételt az MCC Műhelytagság Programjába,
  • 6 hallgató külföldi tanulmányúton vehetett részt,
  • 1 fő elnyerte a Mobilitás+ ösztöndíjat,
  • 2 fő sikeresen pályázott a Training Grant támogatásra,
  • 2 hallgató bekapcsolódott az MCC Inkubációs Projektbe,
  • 10 fő aktív részese volt különböző diákprojekteknek.

A program harmadik tanévét lezáró eseményen is egyértelművé vált: az MCC Plusz közössége összetartó, lelkes és jövőbe tekintő. Az elért sikerek mögött valódi munka, fejlődés és összetartás húzódik meg.

A 2025/2026-os tanévre is hasonló lelkesedéssel készülünk – új helyszínekkel, új kurzusokkal, az applikáció folyamatos fejlesztésével és minden eddiginél több lehetőséggel azok számára, akik szeretnék tágítani látókörüket, formálni a jövőjüket.