2026. június 19.
•
Olvasási idő: 2 perc

Az évzárók lehetőséget adnak arra, hogy megálljunk egy pillanatra, visszatekintsünk az elmúlt hónapokra, és sorra vegyük mindazt, amit közösen építettünk. A Mathias Corvinus Collegium Roma Tehetség Programjának tanévzáró ünnepsége is ilyen alkalom volt: egyszerre szólt az eredményekről, a fejlődésről és azokról az emberi kapcsolatokról, amelyek a program valódi erejét adják.

A tanév során a Roma Tehetség Program diákjai és hallgatói számos szakmai képzésen, tanulmányúton, közösségi programon és műhelymunkán vehettek részt. Az új ismeretek megszerzése mellett olyan tapasztalatokkal is gazdagodtak, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy magabiztosabban, tudatosabban és felkészültebben alakítsák saját jövőjüket.

Az évzáró ugyanakkor nem csupán az eredmények összegzéséről szólt. A rendezvény egyik legmeghatóbb pillanata a végzős hallgatók búcsúja volt, akik személyes történeteiken keresztül fogalmazták meg, mit jelentett számukra az MCC közössége.

„Ti tettétek igazán különlegessé ezt a programot. Veletek együtt tanultunk, nevettünk, utaztunk, vitatkoztunk és fejlődtünk” – fogalmazott búcsúbeszédében Rabi Dzsenifer és Rabi Roxána.

Berta Attila néhány egyszerű, de annál jelentőségteljesebb szóval foglalta össze mindazt, amit sokan éreznek az RTP-vel kapcsolatban: „Nem az épület. Nem a program papíron. Egymás.”

A tanévzárón elhangzottak jól mutatják, hogy a Roma Tehetség Program jóval többet jelent képzéseknél vagy szakmai lehetőségeknél. Olyan közösséget jelent, ahol a résztvevők támogatást, inspirációt és életre szóló kapcsolatokat találhatnak. Egy olyan közeget, ahol a tudás megszerzése mellett az önbizalom, az identitás és az egymás iránti felelősségvállalás is erősödik.

A Mathias Corvinus Collegium célja, hogy a tehetséges fiatalok számára olyan lehetőségeket teremtsen, amelyek segítik őket képességeik kibontakoztatásában és céljaik megvalósításában. A Roma Tehetség Program közössége idén is bizonyította: a legfontosabb eredmények sokszor nem a bizonyítványokban vagy oklevelekben mérhetők, hanem azokban az emberi kapcsolatokban, amelyek egy életre elkísérik a résztvevőket.