Roma hősök az '56-os forradalomban

A cigányság és forradalom. Ritkán emlegetett téma, viszont annál több kincset és áldozatkész sorsot rejt, amelyek összekötnek minket.

Az ’56-os forradalom az a történelmi esemény, amelytől személyes érintettségem miatt sem tudok elszakadni. Az évnek ebben az időszakában sokat járnak a fejemben azok a fiatalok, munkások, parasztok, értelmiségiek, művészek, akiknek annyit köszönhetünk. Akik között voltak romák is. Előttük szeretnék tisztelegni ezzel a rövid írással.

1956 roma hősei a legnehezebb sorsúakból kerültek ki, hiszen nekik nem volt mit veszíteniük, csak az életüket. Az egyre duzzadó tömeg skandálta: „Aki magyar velünk tart!” A roma fiatalok pedig a kívülállás helyett a frontvonalat választották. Mint mindenki, ők is azonosultak a „Ruszkik, haza!” jelszóval. Változást akartak, mégpedig azonnal. A kevésbé merészek szökevények bújtatásával vagy szervezkedéssel segítették a forradalom ügyét. A roma fiatalok aktív részvétele és önzetlen helytállása egyik olyan mozzanat, amely szintén ’56-ot egy tiszta forradalommá teszi.

Hősökre, példaképekre mindenkinek szüksége van. A hősök példája arra sarkall minket, hogy jobb emberré akarjunk válni. Miindennek a kivételes, átformáló erejét a magánéletemben és a munkámban is megtapasztalhattam. A magyar történelem, művészet és kultúra bővelkedik ikonikus alakokban, akiket a legnehezebb időkben is segítségül hívhatunk, ha igazodási pontra van szükségünk. De mi a helyzet a roma honfitársaink esetében? Ez már egy sokkal nehezebben megközelíthető kérdés.

Az, hogy a ma élő roma fiatalok tudjanak elődeik hősies helytállásáról hihetetlenül fontos magyar és roma identitásuk egészséges fejlődéséhez. Van kire büszkék legyenek, de ebben a folyamatban segítenünk kell őket.

A kutatások szerint a budapesti forradalmárok 6-8 %-a lehetett roma. Ebből a számból nem csoda, hogy tudunk találni kikezdhetetlen, hiteles példákat:

Október 22-én a Zeneakadémián Cziffra György világhírű zongorista játszotta Bartók II. Zongoraversenyét, a feljegyzések szerint úgy, hogy az ott felzúgó tapsvihar élesztette fel a forradalmi tüzet.

Az egyik leghíresebb női forradalmár, a 17 éves, várandós Szabó Ilonka (Kócos), aki a Corvin közi harcokban jeleskedett, parancsnok volt. Elszántan harcolt és vezette 6 fős egységét. A szovjetek agyonlőtték a Práter utcán 1956. október 28-án. Ma emléktábla áll a tiszteletére.

Párja, Dilinkó Gábor (Bizsu), aki szerelmét Kócost keresve bonyolódott bele az eseményekbe. Dilinkó naiv festő, szintén a Corvin-közben harcolt, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. Bizsut 7 évre ítélték, 1966-ban szabadult, később híres naiv festő lett. A rendszerváltás után a forradalomban való helytállásáért a Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztje elismerésben részesült.

Hrozova Erzsébet, diplomás ápolónő élelmiszert szállított az éhező lakosoknak, később fegyvert is fogott. Miközben vallatták fogait kiverték, veséit leszakították. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, 14 év után 1970-ben szabadult. Férjét, aki katonatisztként állt a felkelők oldalára, kivégezték.

Csányi Sándor a Thököly úti fegyveres csoportot erősítette, napokon át tartva magukat, nagy túlerővel szemben. 30 évesen végezték ki.

Dandos Gyula a nyíregyházi gimnazista a forradalmi események kulcsfigurája, elfogták, megkínozták. Külföldre akart szökni, de a szentgotthárdi határőrök lelőtték. Ekkor nem sokkal múlt 18 éves.

Fátyol István, a Déryné színház világosítója. A Munkástanács elnökhelyetteseként irányította a csapatát. A forradalom egy hónapos fordulójára szervezett néma tüntetést, éjszakánként röplapokat terjesztett. Fátyolt 6 év börtönre ítélték, ahol maradandó egészségkárosodást szenvedett.

Kóté Sörös Józsefet, aki élelmiszert szállított a pesti kórházakba, a pesti harcokban is részt vett, súlyosan megsebesült. 32 évesen kivégezték, árván hagyva három kisgyermeket.

Fehér Nándor, a „Kiscigány”, a legfiatalabb roma forradalmár mindössze 15 éves volt. Később így emlékezik az eseményekre:

„Elmentünk a Rudas fürdőbe, onnan jöttünk haza, és akkor már a villamosok álltak. Kiabálták: aki magyar, velünk tart! Hát mondom, én megyek velük, mint a franckarika. Persze, hogy megyek. Mert én egyszerre magyar meg cigány is vagyok.”

És még sorolhatnánk a számtalan neves és névtelen sorsot és áldozatot. Számomra hatalmas felismerés volt, amikor először szembesültem vele, hogy szabadságharcainkban, forradalmainkban a romák vállvetve harcoltak velünk elnyomóink ellen. Sok mindent helyretett bennem és választ adott a jó ideje bennem motoszkáló kérdésekre. Mindig is foglalkoztatott az értékazonosság, különbözőség kérdése. Kerestem, azokat az alapokat, amelyre építkezhetünk. Úgy hiszem a roma hősök történeteiben egy újabb közös értéket és biztos alapot találtam, ami összeköt bennünket.

Mi lehet ennél egyértelműbb állásfoglalás egy közös érték, a haza mellett?  Az 1848-49-es szabadságharc, az első és második világháború hősi halottai, 1956 és a marosvásárhelyi Fekete Március résztvevői között nagy számban találunk romákat. Mindenhol ott voltak és mindenütt velünk szenvedtek, haltak, amikor „kellett.” A roma szájhagyomány valamelyest megőrizte az emléküket, és szerencsére a 2010-es évekre már a róluk való megemlékezés ideje is elérkezett. Ennek egy gyönyörű pillanata volt, amikor 2016-ban, a Nemzetközi Roma Napon a Terror Háza Múzeum egy emlékkiállítással hívta fel a közvélemény figyelmét a roma hősökre. Egy ilyen gesztus, azon felül, hogy hiánypótló, sokat tesz a közeledésért és segít az előítéletek lebontásában.

Fontos ügy ez mindannyiunk számára. Szerencsére, mára már számos kutatás, interjú, dokumentum áll rendelkezésre, mégis azt gondolom, hogy minden évben, amikor emlékezünk a forradalom hőseire, jussanak eszünkbe roma honfitársaink is és az a rengeteg áldozat, amit egy közös magyar jövőért velük együtt hoztunk meg.

A szerző az MCC Roma Tehetség Programjának vezetője, 30 éves tapasztalattal bíró szociális szakember.

Fotó: Hőseink – Szentandrássy István festményei. www.terrorhaza.hu