Olvasási idő: 4 perc

A Problema Solvenda a kezdetekben egy könnyed versenynek tűnt, de aztán az online forduló és a döntő során érzékeltük, hogy igenis komoly versenyről van szó.

"A Problema Solvenda Romania versenyről először a csapatunk egyik tagja mesélt nekünk, Bogi, ugyanis ő tagja a Mathias Corvinus Collegium Erdélyi Középiskolás Programjának. Egy képzési nap során kipróbálta az esetoldást, amely nagyon megtetszett neki és azok alapján, amit elmesélt nekünk is, szóval úgy döntöttünk, hogy összeállunk egy csapattá és jelentkezünk a versenyre, hogy kipróbáljuk mind az esetoldást, mind pedig magunkat. Osztálytársak és jó barátok vagyunk, így nagyon jó hangulatban telnek a közös munkák, annál is inkább, mert mindannyian különböző területeken vagyunk kiemelkedőek, így egy kiegyensúlyozott csapatnak mondjuk magunkat.

A Problema Solvenda a kezdetekben egy könnyed versenynek tűnt a weboldalon található leírás alapján, de aztán az online forduló és az elődöntő során érzékeltük, hogy egy igenis komoly versenyről van szó, amely nem csak minket, hanem a felkészítő tanárunkat is meggondolkoztatja, kihívást állít elénk.

A felkészülés ennél fogva nagyon izgalmas volt, és utólag visszatekintve a felkészítő online anyagok, videók nagyon sokat segítettek a prezentáció összeállításában, aminek köszönhetően szerencsére nem találkoztunk technikai malőrökkel. Az információk nagyon hasznosak voltak és az online fordulón is nagy hasznát vettük annak, hogy komolyan tanulmányoztuk ezeket a kisfilmeket. Amikor megtudtuk, hogy eredményünk alapján bejutottunk az elődöntőbe, akkor nagyon örültünk, ezzel visszaigazolást kapva, hogy jó a csapatösszeállítás, annak ellenére, hogy ez volt az első alkalom, hogy jelentkeztünk ilyesfajta versenyre.

Annyira vártuk már a megmérettetést, hogy az elődöntős esettanulmány megérkezése előtt mi már a prezentációnkat szerkesztgettük, elkészítettünk egy látványos sablont, majd miután megkaptuk az esetet éreztük, hogy jó volt, hogy időben nekiláttunk a vizuálnak, mert mással, mint a téma nem is tudtunk volna foglalkozni, hiszen a történelem nagyon tág, és rengeteg olyan esemény van, ami említést érdemel. Nem is kérdés, hogy az esettanulmány megnyitása, és részletes átolvasása után a könyvtárban bújtuk a könyveket és a történelemmel kapcsolatos internetes portálokat, amelyek nagy segítséggel voltak a bemutatónk felépítésében. 

A selejtezőben magabiztosan mutattuk be a prezentációnkat, ami nagyon jól sikerült, és a zsűri visszajelzése is pozitív volt, noha nem sikerült bejutnunk a döntőbe, lévén, hogy nagyon szoros volt a mezőny. Másodikok lettünk abban a magyar nyelvű szekcióban, ahol rajtunk kívül még négy csapat versenyzett. Ez kicsit elkeserített, hiszen a bemutatónk rengeteg munkát és erőfeszítést igényelt, ám a döntőben megtekintett prezentációk tartalmilag jobbnak bizonyultak, mint a miénk, így már megnyugodva és érdeklődve ültünk a nézők soraiban. Rengeteget tanulhattunk a finalistáktól és próbáltunk is minél több trükköt, stratégiát ellesni, amiben úgy éreztük, hogy még fejlődnünk kell, hogy jövőre mi is több tapasztalattal versenyezhessünk, hiszen annyira megtetszett a verseny, és olyan jó élményekkel gazdagodtunk, hogy a következő évben ismét ki szeretnénk próbálni esetoldási tehetségünket.

A verseny alatt sok új embert ismerhettünk meg, elbeszélgettünk a zsűrivel, megismertük a problémamegoldás és az esettanulmányok feldolgozásának módszerét és más középiskolásoknak is azt tudjuk ajánlani, hogy próbálják ki ezt a versenyt, mert ez egy olyan egyedülálló és különleges megmérettetés, ahol egy életreszóló élményt szerezhetnek, és olyan készségeket fejleszthetnek, amelyekre az iskolában nem fektetnek különösebb hangsúlyt. 

A csapatunkkal biztos, hogy ezek a versenyzők és a szervezők találkozni fognak jövőre is."

Csavaroldók csapata Szatmárnémetiből
(Szabó Boglárka, Cuculeanu Krisztián, Gádoros Mátyás)
 

A versenyről készült többi fotó ITT található meg.