Olvasási idő: 3 perc
A brüsszeli elsőfokú bíróság jogellenesnek minősítette az MCC Brussels által szervezett NatCon konferencia betiltását. Az ítélet egyértelműen megerősíti a szólásszabadság alkotmányos védelmét, jelentősége pedig egyértelmű: a szólásszabadság védelme nem választható opció, hanem véleménytől függetlenül kötelesség!
Nemzetközi politikai szereplőkkel indult – rendőrségi tiltással végződött
A NatCon konferencia 2024. április 16–17. között került volna megrendezésre az MCC Brussels által. Az eseményen nemzetközi gondolkodók és közéleti szereplők mellett olyan politikai vezetők is részt vettek, mint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Mateusz Morawiecki, Lengyelország volt miniszterelnöke, Nigel Farage brit politikus és Éric Zemmour francia politikus.
A rendezvény megkezdését követően mindössze két órával azonban a rendőrség megjelent a helyszínen, és tájékoztatta a szervezőket, hogy az eseményt be kell zárni. A döntés Emir Kir, Saint-Josse-ten-Noode szocialista polgármesterének határozatán alapult, aki közbiztonsági kockázatokra hivatkozva tiltotta be a konferenciát.
Jogellenes volt a konferencia betiltása
Az MCC Brussels jogi eljárást indított az ügyben. A most kihirdetett, 26 oldalas ítélet kimondta: a helyi hatóságok megsértették az alapvető alkotmányos jogokat. A közintézményeknek nemcsak tartózkodniuk kell a jogok indokolatlan korlátozásától, hanem aktívan biztosítaniuk is kell azok érvényesülését.
Az ítélet szerint az önkormányzat nem vizsgálta meg, hogyan lehetne biztonságosan megszervezni a rendezvényt, hanem bizonyítékok nélkül, általános tiltással élt, ami jogellenes beavatkozást jelentett a szólás- és gyülekezési szabadságba.
„Az ítélet történelmi jelentőségű”
Frank Füredi, az MCC Brussels főigazgatója szerint az ítélet rámutat arra, hogy a hatóságoknak nem csupán eltűrniük kell a véleményszabadságot, hanem aktívan védeniük is kell azt. A döntés emellett hosszú távú precedenst teremt arra nézve, hogy vitatott nézeteket sem lehet elhallgattatni pusztán politikai vagy adminisztratív okok miatt.
Az ügy jogi képviseletét ellátó Yohann Rimokh kiemelte, hogy a döntés alapos jogi vizsgálat eredménye, amely ritka egységet mutatott a belga intézmények között a szólás-, és gyülekezési szabadság védelmében.
Felelősség és jogi következmények
A bíróság kimondta, hogy a tiltás polgári jogi jogsértésnek minősül, amelyért közvetlen felelősség terheli Emir Kir polgármestert. Saint-Josse-ten-Noode önkormányzatát szimbolikus, egy eurós kártérítés megfizetésére, valamint az eljárási költségek viselésére kötelezték. Bár az összeg jelképes, az ítélet egyértelműen elismeri a morális kárt és a jogsértés súlyát.