Olvasási idő: 2 perc
Teltházas közönség előtt, több mint 563 pedagógus előtt tartott előadást kárpátaljai pedagógusoknak prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, az MCC Fiatal Tehetség Programjának fővédnöke Egészség. Boldogság. Lelki erő. Megküzdés címmel.
Az emberi életben fontos ez a 4 szó és annak beteljesedése. Különösen fontos egy olyan közösségben, amely már több mint 1000 napja a háború árnyékában él, ahol mindennaposak a feszültségek, ahol az élet szinte minden területét átszövi a stressz. Professzorasszony éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy szeressük a stresszeinket, mert az által tudunk előre lépni, hiszen ha nem tesszük fennáll a testi vagy lelki betegség kockázata.
Rávilágított arra, hogy ebben a krónikus krízishelyzetben a helyi pedagógusok hogyan tudnak rátalálhatni önmagukban egyfajta lelki töltetre ahhoz, hogy biztonságérzetet nyújtsunk azok számára, akik úgy érzik nincsenek biztonságban.
Talán a legfontosabb üzenet az volt, hogy minden embernek fontos, hogy érezze, a másiknak szüksége van rá. Tudatosítani kell magunkban azt, hogy mit jelentenek az emberi és társas kapcsolatok, a szeretet, a kötődés, az egymásnak adott bizalom. A szeretet hatalma minden gonoszságot legyőz és végül az kerekedik felül.
Kötelesek vagyunk vigyázni a saját életünkre, megőrizni az egészségünket, és az életet tovább kell adni. Ezért is kellőképp ügyeljünk arra, hogy ne hordozzunk magunkban olyan dolgokat, amelyek megbetegítenek minket. Ha pozitív dolgokra gondolunk a nap elején, ha pozitív gondolatokkal indítjuk a napjainkat, akkor az valósággá válik a nap folyamán.