Idén immár ötödik alkalommal gyűlt össze a beregszászi közösség az MCC Családi Napjára, amelyet szombaton a Barátság Stadion területén tartottak meg. A kellemes, napfényes őszi időjárás is kedvezett a szabadtéri eseménynek, ahol kicsik és nagyok egyaránt megtalálták a számukra legizgalmasabb programokat. A rendezvény célja továbbra is az volt, hogy a helyi közösséget összekovácsolja, közös élményekkel gazdagítsa, és bemutassa, milyen sokszínű, családbarát kezdeményezéseket kínál az MCC.
A Családi nap fővédnöke dr. Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára volt, aki személyes jelenlétével is megtisztelte az eseményt. Beszédében kiemelte: különleges élmény számára belépni egy olyan térbe, ahol ennyi boldog, felszabadultan játszó gyereket és mosolygó szülőt lát. Hangsúlyozta, hogy a Családi Nap többről szól, mint egy egyszerű közösségi program – a magyarság jövőbe vetett hitének és összetartozásának szimbóluma is egyben. Rámutatott, hogy az MCC beregszászi központjának hallgatói létszáma az elmúlt években jelentősen növekedett: a háború kitörése előtt száz körüli volt a számuk, mára közel 350 fiatal tanulhat itt. Ez szerinte világos bizonyíték arra, hogy a központ vonzereje, közösségformáló ereje egyre erősebb.
Az államtitkár asszony beszédében külön kitért arra, hogy a magyar kormány számára kiemelt fontosságú a családok támogatása, beleértve a határon túl élő magyar közösségeket is. Emlékeztetett a Köldökzsinór Programra, amely éppen a beregszászi MCC létrejöttével egy időben indult. A program célja, hogy minden magyar család – bárhol is éljen a világon – érezze, van egy biztos pont, egy „köldökzsinór”, amely összeköti őket az anyaországgal. A kezdeményezés keretében például anyasági támogatást igényelhetnek a kárpátaljai családok is, emellett iskolakezdési segítséget is nyújtanak, ezzel is megkönnyítve a mindennapokat.
A helyszínen Dobsa Németh Beáta, az MCC Beregszászi Képzési Központjának vezetője is köszöntötte a megjelenteket. Visszatekintve az elmúlt öt évre hangsúlyozta: a Családi Nap minden alkalommal igazi ünnepe a közösségnek, ahol nemcsak programokkal gazdagodhatnak a résztvevők, hanem megélhetik azt a különleges összetartozást is, amely az MCC működését jellemzi. Mint mondta, az elmúlt évek nehézségei – különösen a háború kitörése – még inkább rámutattak arra, mennyire fontos az egymás iránti támogatás és összefogás. „Az MCC nemcsak oktatási és képzési lehetőségeket nyújt, hanem valódi családként működik, ahol mindenki számíthat a másikra” – fogalmazott.
A rendezvény kulturális és szórakoztató programokban is bővelkedett. A színpadon egymást követték a fellépők: a tiszacsomai Bokréta hagyományőrző csoport és a Sodró együttes a Kárpát-medence különböző tájegységeinek táncaiból adott ízelítőt, miközben a közönség élőben tapasztalhatta meg a népi kultúra lüktető erejét. A fiatal tehetségek közül Deák Orsolya, a Középiskolás Program diákja és Punykó Zsuzsanna énekes előadása aratott nagy sikert, majd az Atasz Street Dance tánccsoport gondoskodott a modern, energikus produkciókról. A nap zárásaként fergeteges táncház kezdődött, amelyben a Sodró népzenei együttes húzta a talpalávalót, és sokan táncra perdültek a közönség soraiból is.
Már megszoktuk, hogy az MCC-s rendezvényeken tanulhatunk is. Ezúttal Varga Tamás kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó tartott motivációs előadást „Hogyan lehet a kudarcokból építkezni?” címmel. Őszintén beszélt arról, hogyan sikerült a sportkarrierjét kettétörni látszó súlyos sérüléséből felépülni, felállni a magánéleti mélygödörből. Soha nem szabad feladni, mindig újabb célokat kell kitűzni magunk elé, s azok megvalósításáért keményen dolgozni, akkor lesz eredmény is, hangsúlyozta a most edzőként tevékenykedő sportember. „Van egy mondás, miszerint, ha sikert akarsz, duplázd meg a kudarcaid számát. De tanulj a kudarcokból, a hibáidból!”,
A szórakozás mellett a rendezvény jótékonysági célt is szolgált. A résztvevők adományokat helyezhettek el, illetve tombolát vásárolhattak, a befolyt összeget pedig a beregszászi Oázis játszótér felújítására fordítják majd. Ezzel a kezdeményezéssel a közösség egy fontos, mindenki számára kedves helyszínt segít megújítani, amely a gyerekek számára biztosít további kikapcsolódási lehetőséget.
Az ötödik Családi Nap így nemcsak színes, tartalmas programjaival vált emlékezetessé, hanem azzal is, hogy ismét megmutatta: a beregszászi MCC a tanulás mellett a közösségépítés, az összetartozás és a jövőbe vetett hit egyik fontos bástyája Kárpátalján.