Olvasási idő: 3 perc

 

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a GimiMore csapata a 2020/21-es tanévben nyolcadik alkalommal szervezi meg az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyt (OKPV). A megmérettetésen az adott történelmi kor ismeretanyagának elsajátítása mellett nagy hangsúlyt kap a diákok prezentációs készségének és kreativitásának fejlesztése is. A verseny meghosszabbított jelentkezési határideje január 17. éjfél. 

Az OKPV kivételes lehetőséget nyújt a középiskolás diákoknak: egyszerre szerezhetnek ismereteket egy adott történelmi korról és fejleszthetik azokat a készségeiket, amelyek a hagyományos oktatás keretein belül kisebb fókuszt kapnak. Ezek közé tartozik többek között a prezentációs és előadói készség, valamint a kreatív és kritikus gondolkodás.
A verseny folyamán a résztvevők történelmi személyek szemszögéből értékelhetik az adott kor gazdasági és társadalmi kérdéseit, valamint "döntéshozókként" változatos ötleteikkel újragondolhatják az adott történelmi helyzet lehetséges kimeneteleit. 
 „Az elmúlt években több mint 2000 diák vett részt a töretlen népszerűségnek örvendő OKPV-n, amely az ország legnagyobb diákok által szervezett versenye. Idén fokozottan ügyelünk a szükséges járványügyi követelmények betartására és igyekszünk a korábbi évekhez hasonló versenyélményt nyújtani a diákoknak. Amennyiben a vírushelyzet miatt a személyes részvételt igénylő fordulók nem lesznek megoldhatók, a verseny teljes mértékben online valósul meg" – mondta Balázs Marcell, az idei OKPV szervező csapatának vezetője.
A csapatok két online fordulóra számíthatnak: az első január 25 – 31. között, míg a második  február 8 – 14. között zajlik majd. Ezek során a résztvevőknek egy-egy történelmi esettanulmányt kell megoldaniuk internetes felületen. Ezt követően az online fordulók legjobb csapatai regionális döntőkön mérik össze tudásukat március 5-én. A legjobb 24 csapat az országos döntőn mérkőzik meg egymással március 26-án, ahol a csapatok prezentációit szakmai zsűri értékeli. 
A diákoknak érdemes a jó eredményért küzdeniük, hiszen a verseny fődíja egy 4 napos prágai utazás. Emellett a legjobban teljesítő csapatok értékes nyereményekben részesülnek, valamint a szervezők a legtöbb csapatot indító felkészítő tanárt is díjazzák.
A regisztrációs felület, valamint a jelentkezéssel kapcsolatos további információ a verseny honlapján, az okpv.hu oldalon érhető el.