Olvasási idő: 3 perc

A szombathelyi FIT-esek az iskolaszünetet is az MCC-vel kezdték, hiszen június 19-én a 6.-osaink útnak indultak az Őrség felé, hogy megismerjék annak kulturális és természeti értékeit.

Első állomásuk az Őrség fővárosa, Őriszentpéter volt, ahol a Natura 2000 Látogatóközpont munkatársai meséltek nekik a térség természeti adottságairól, az ember és természet „együttéléséről”, a helyi gazdálkodási sajátosságokról, valamint a terület növény- és állatvilágáról. A kiállítás interaktív játékai segítségével lepkét simogathattak, vagy éppen megtudhatták, hogyan kerültek a vidékre a nem őshonos bölények.

De hogy mindezek élő megtapasztalássá is váljanak, útjukat Szalafőn folytatták, ahol a vadrezervátumban testközelből figyelhették meg a bölények és vadlovak viselkedését, miközben egy állatetetéssel egybekötött ismertetőt hallhattak a rezervátum megalakulásáról és az állatok életéről.

A második napon a természet után a helyi kultúra került a középpontba. Kiderült, milyen is volt egykor a szerek világa, s Pityerszeren ki is próbálhattak néhány népi mesterséget és játékot. Készültek az agyagedények és kötelek, folyt a tökmagolaj, s ha már ott voltak, megkóstolták a helyi dödöllét is.

Délután, előkészítve a másnap vizes élményeit a Hársas-tóhoz látogattak, ahol a fürdés és felfrissülés mellett dr. Kúti Zsuzsával vízvédelmi foglalkozáson vehettek részt. Ennek folytatásaként a szerdai napon a tavak világa után az őrségi folyók és holtágak jelentőségét is megismerhették a Vízi Vándor Látogatóközpont interaktív kiállítása segítségével, mely után nem maradhatott el a raft-túra a Rába egyik érintetlen folyószakaszán.

A közös élményeket az utolsó napon a körmendi Batthyány-Strattmann Múzeum vezetett látogatása zárta a hercegek életét bemutató múzeumpedagógiai foglalkozással.

S ami a fentiekből kimaradt – de bizton állíthatjuk, hogy mindannyiunk maradandó élménye –, azok a közös játékok, éneklések és tábortüzek, melyek valóban feledhetetlenné tették ezt a néhány napot!