Olvasási idő: 4 perc

A 2019-2020-as tanévet idén online zártuk le az e-KáPé programtagokkal.

A 2019-2020-as tanévet idén az e-KáPé programtagokkal online zártuk le. A hagyományos évzáró ünnepséghez hasonlóan idén sem maradt ki a rendezvény szakmai része, amellett. hogy a szervezők csapatépítő fogalkozásokkal is készültek, illetve a végzős diákok virtuálisan átvették a Középiskolás Program sikeres teljesítését bizonyító programbizonyítványokat.

Alább olvasható Szőke Dóra programtagunk beszámolóját, aki a májusi-júniusi kampányunk során csatlakozott a diákjaink csapatához.

"Vegyes érzelmekkel adtam le a jelentkezésem az e-KáPé évzárójára. Izgatott voltam, de egyben kíváncsi is, hogy hogyan fogják fogadni az érkezésem, hiszen nekem ez volt az első ilyen “találkozóm”, amin részt vettem az e-KáPéban. 

Tördeltem az ujjaim és rágtam az alsó ajkam. Gondoltam: “Most vagy soha!”. Kellemeset csalódtam. Úgy gondoltam, hogy elvegyülhetek a többiek között, de Zsuzsi, a Kolozsvári Egyetemi Program koordinátora hamar kifogott és meg is szólított. Időm sem volt rendesen összeszedni a gondolataim, de egy kis nyelvbotlással sikerült válaszolnom a kérdésére. Bíztatóan rám mosolygott. Ez volt az a pillanat, ami bebizonyította nekem, hogy itt nincs amitől félnem.

A kezdeti játékok érdekesek voltak, sokat mosolyogtam, sőt néha el is nevettem magam. Figyeltem mások arcát és kíváncsian hallgattam végig, hogy ők hogyan szólnak hozzá adott témákhoz. Az izgulásom hamar elszállt, sőt el is felejtettem, hogy új tagja vagyok ennek a csapatnak.

A Fehér Tibor Dániel pszichológus által tartott workshop, mint az évzáró ünnepség szakmai programja volt talán az, ami a leginkább lekötötte a figyelmem. Számomra egy eléggé érdekes témát mutatott be az előadó, és rengeteg új dolgot is tanulhattam tőle. Rengeteg kérdés és gondolat halmozódott fel bennem ugyanis a perfekcionizmus témakörével kapcsolatban. Mindig azt vártam, hogy végre kérdezhessek, annyira kíváncsi voltam a válaszaira a témával kapcsolatosan.

Egy ideje elkezdett foglalkoztatni az a kérdés is, hogy mások ki vagy mi által választják azt a pályát iskola után, amit aztán tovább tanulnak. Örvendek, hogy az utolsó programpont során feltehettem ezt a kérdésem Váncsa Rékának és Fejér Henriettának, az MCC KEP tagjainak, mert mind a ketten megosztották a tapasztalataikat a kolozsvári és úgy amúgy az egyetemi élettel kapcsolatban és hasznos tanácsokkal ruháztak fel a jövőre nézve. 

Észre sem vettem, hogy mennyire hamar eltelt az idő. Hirtelen ott találtam magam, hogy búcsúzkodunk egymástól. Egy mosollyal és egy intéssel léptem ki a hívásból. Mosolyogva gondoltam, hogy mennyire kár lett volna kihagynom ezt a találkozót és hogy mennyire jó döntés volt jelentkezni a programba. Örvendek, hogy kedvesen fogadtak és, hogy sikerült otthonosan éreznem magam. Már alig várom, hogy élőben is találkozhassak az emberekkel és hogy elkezdődjön egy újabb tanév, mert úgy érzem, hogy itt, ebben a körben nem csalódnék sem kurzusokban, sem a közösségi programokban."

Szőke Dóra, Brassó
Áprily Lajos Főgimnázium