Olvasási idő: 2 perc

Az eddigi összes online e-KáPé szombat közül, melyeken részt vettem, ez volt a kedvencem, és véleményem szerint a leginteraktívabb is.

„Az eddigi összes online e-KáPé szombat közül, melyeken részt vettem, ez volt a kedvencem, és véleményem szerint a leginteraktívabb is. 

A képzési nap reggeli előadását Dr. Keszeg Anna egyetemi adjunktus kezdte, aki fiataloknak/ról szóló sorozatokat mutatott be. Igazán érdekes és hasznos volt ez az előadás, mert nagyon sok olyan kulisszatitokra és elemzési szempontra világított rá, amely most már meg fogja változtatni a sorozatnézési szokásainkat és külön örvendtünk a sorozatajánlóknak is a bemutató végén.

A következő programpont Bosits-Minda Judit workshopja volt a reklámok pszichológiai befolyásairól. Egyszerűen bámulatos volt, egy csomó új dolgot tanultam meg és sajátítottam el, de ezek mellett még jól is éreztem magam, sokszor el is feledkeztem arról, hogy csak virtuálisan lehettem jelen a workshopon, hála a sok érdekes kérdésnek, amelyek fel voltak számunkra téve, a könnyen megérthető, de sokat mondó ábráknak, és a figyelemfelkeltő videóknak.

A képzésnap utolsó programpontja Egry Bertalan workshopja volt a médiatudatosság terén, melyen sajnos nem tudtam részt venni, de remélem, hogy adódik még alkalmam egy másik képzési nap keretében kipróbálni ezt is, mivel sok jót hallottam úgy a trénerről, mint a megbeszélt tematikákról. 

Nagyon örülök annak, hogy az MCC munkatársai minden egyes alkalommal érdekesebbnél érdekesebb témaköröket találnak ki ezekre a hétvégékre és a tökéletes embereket hívják meg előadni, ezáltal olyan tudást tudunk elsajátítani, melyekre máshol nem lenne lehetőségünk.”

 Turóczy Szabolcs
Szatmárnénemeti Református Gimnázium