Olvasási idő: 3 perc

Két olyan sportlegenda látogatott el a győri MCC-be, akik külön-külön egy-egy olimpiai aranyérmet szereztek hazánknak. A sportolói élet kihívásait, a magánélet összeegyeztetését a sporttal, valamint a sportolói küzdelem rejtelmeit mutatta be Hegedűs Csaba olimpiai-, világ- és kétszeres Európa-bajnok birkózó, valamint Vaskuti István tízszeres világbajnok, a Nemzet Sportolója díjjal kitüntetett olimpiai bajnok kenus, akikkel Füleky András, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének igazgatója beszélgetett.

A teltházas beszélgetésen mindkét sportlegenda beszélt életük első éveiről, gyermekkorukról és arról az útról, amely a sport felé vezette őket. Hegedűs Csaba elmondta, hogy a próbálkozásokat mindig rengeteg nehézség és küzdelem kíséri, ezért is nagyon fontos, hogy mennyire tudunk kitartani elképzeléseink mellett. Az olimpiai bajnok kifejtette, hogy gyermekkorában sok nélkülözésben volt része, azonban a sport e tekintetben is hatalmas segítséget jelentett számára. Hozzátette, hogy nagyon fontos volt számára a tanulás is, ezért is végezte el a jogot, hiszen minden téren szerette volna magából kihozni a legtöbbet.

Vaskuti István szerint az egészséges családi háttérnek alapvetően meghatározó szerepe van abban, hogy az ember mire lesz képes, mit tud elérni életében. Számára nagyon fontos volt, hogy gyermekkorát a Margit-sziget mellett, közvetlen a Duna szomszédságában töltötte, így a vízparti élet nagyon korán megszerettette vele a vízisportokat. Vaskuti István beszélt arról is, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézni az egyéni vagy a páros versenyzés alkalmával. Ő maga nagy megtiszteltetésnek élte meg, hogy egy időben mindenki vele szeretett volna egy hajóban versenyezni, így hálából ő igyekezett mindenkinek aládolgozni a kenuban.

Mindkét hazai kiválóságunk a pofi sportot követően jelentős szerepet vállalt a sportszervezés, a sportdiplomácia területén. Hegedűs Csaba több olimpiai példával illusztrálva bemutatta, hogy milyen váratlan és sokszor megoldhatatlan helyzet elé kerül a sportszervező stáb, és egyben kiemelte, hogy ők ezt a munkát is mindig a magyar emberek és Magyarország érdekében tették.

A beszélgetőpartner olimpiai bajnokaink egyetértettek abban, hogy az MCC egy olyan hiánypótló platformot hozott létre, amely nagyban megkönnyíti az elhivatott diákok és hallgatók érvényesülését, megsokszorozza számukra az elérhető karrierlehetőségek és építő kapcsolatok számát.

Az MCC győri központja hétről hétre kínál izgalmas szakmai programokat az érdeklődők számára. A következő szakmai előadásra február 26-án 17:30-kor kerül sor, mely keretében Li Aisi-vel, a Nazarbajev Egyetem adjunktusával, Halász Gábor a MCC Tanuláskutató Intézet senior kutatásvezetője fog beszélgetni Mit tanulhatunk az ázsiaiaktól az oktatás terén? címmel! Szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket!