Olvasási idő: 2 perc

21 hallgató kezdte meg ingyenes tanulmányait a Mathias Corvinus Collegium (MCC), a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jóvoltából.

Az ünnepélyes évnyitón Szerényi Szilárd, az Erdélyi Politikai Iskola vezetője, Hajdú András közpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Szilágyi Dóra, a MIÉRT elnöke és Geréd Imre, az MCC erdélyi intézmény struktúrájáért felelős igazgatója köszöntötte a résztvevőket. A képzéssorozat 6 intenzív oktatási hétvégéből áll, a megnyitóval egybekötött első szakmai hétvégét november 8–10. között tartották Kolozsváron.  

A képzés struktúráját és felépítését Szerényi Szilárd, az Erdélyi Politikai Iskola vezetője ismertette. A fiataloknak a Romániában élő kisebbségek jogi intézkedéseiről, valamint az RMDSZ kezdeteiről mesélt Markó Béla egykori szövetségi elnök, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke. Aktuálpolitikáról, Kolozsvárról, a magyarság jövőjéről beszélgetett a jelenlévőket Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Csoma Botond parlamenti képviselő és Tasnádi István Szilárd, Kolozs megyei szenátorjelölt. 

Szakmai kompetenciáikat fejleszthették különböző workshopokon: Benkő Vilmostól, az Amerikai Kereskedelmi Kamara volt elnökétől a nyilvános beszéd alapjait sajátították el, Márkus Etelka televíziós szakember a közszereplés világába kalauzolta őket. A programot Hajdú András, az MCC Politikatudományi Műhelyének kutatótanára és Horváth István szociológus előadása színesítette.