Olvasási idő: 5 perc
Hagyományokat átlépő oktatás a tehetséges fiatalokért. Az MCC ott kezdődik, ahol a hagyományos oktatás véget ér – ezzel a mottóval működik immár Székesfehérváron is Magyarország egyik legjelentősebb tehetséggondozó intézménye.
A Mathias Corvinus Collegium június 5-én a Városházán rendezett nyílt napon mutatta be az általános és középiskolásoknak szóló módszertanát, oktatási palettáját és székesfehérvári kínálatát. Az előbbire augusztus 30-ig, az utóbbira június 13-ig várják a jelentkezőket.
Östör Annamária, az MCC székesfehérvári képviseletvezetője, szervező elmondta, fontos volt, hogy a gyerekek, a szülők és a pedagógusok kihasználhassák a lehetőséget annak a pályának a megismerésére, amit az MCC-s diákok bejárhatnak.
Az MCC ma már minden korosztálynak, így az általános iskolásoknak, a középiskolásoknak, a felsőoktatásban tanulóknak és a diplomás fiataloknak is kínál képzési lehetőséget, egyéni kiteljesedést és gazdagodást térítésmentesen, átlépve a hagyományos iskolai kereteket. A világra nyitott fiatalok kitűnő oktatóktól tanulhatnak a nem-formális edukáció eszközeivel, a tantermi oktatásban nem feltétlenül használt munkaformákkal – például párban, csoportban, projektfeladatokban.
Az MCC egyik első vidéki állomása volt Székesfehérvár, ahol januárban kezdődött el az általános iskolásoknak szóló oktatás a Fiatal Tehetség Program, azaz a FIT keretében. 25 ötödik osztályos diák kezdte meg a tanulmányait, és nemrég hirdették meg a felvételit a következő évfolyamnak. A FIT-re augusztus 30-ig, míg a középiskolás programra 2021. június 13-ig várják a jelentkezéseket Székesfehérváron.
Az általános iskolásoknak szóló, 10 éves kortól elérhető FIT programban a gyerekek játékos módon szerezhetnek plusz tudást a reál és humán területekről egyaránt. A karriertervezés során igyekeznek fényt deríteni arra, hogy ki miben tehetséges, és milyen irányba érdemes továbblépnie, fejlődnie személyre szabottan. Ráadásul a gyerekek hozzájuk hasonló fiatalokkal lehetnek együtt inspiráló környezetben, jó hangulatban.
A Díszteremben rendezett megnyitón Székesfehérvár Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, Székesfehérvár egyebek mellett diákváros is, ahol több mint 50 köznevelési intézményben mintegy 20 ezer diák tanul. Az elmúlt években komoly fejlődés volt a felsőoktatás területén, ma már nagyon sok képzés elérhető a városban. „A bölcsődei szinttől a diplomáig tudunk ma már perspektívát nyújtani a fiatalok számára. Büszkék vagyunk a fiataljainkra, ezért számos tehetséggondozó programot indítottunk a kultúra, a sport területén. Azonban mindig hiányzott egy olyan partner, aki még ennél is többet tud, olyan tehetségprogramot ad a fiatalok számára, ami az iskolai kereteken túl még több tudást és lehetőséget biztosít. Ennek a partnernek a szerepét tölti be jelenleg a Mathias Corvinus Collegium.” – hangsúlyozta Mészáros Attila.
„Ha valaki jelentkezik hozzánk, akkor egy kiváló program részese lehet, és olyan tudást szerezhet, amelyre a közoktatásban nincs elég energia és idő. Az MCC ott kezdődik, ahol a hagyományos köz- és felsőoktatás véget ér. A fiatalok az általános iskolás kortól az egyetem végéig folyamatosan részt vehetnek egy olyan képzési portfólióban, amely nagyon sokat hozzá tud adni ahhoz, hogy később sikeres felnőttek legyenek, kiteljesedett élettel, karrierrel.”” – fogalmazott nyitó beszédében dr. Szalai Zoltán főigazgató, és köszönetét fejezte ki azért, hogy Székesfehérváron nyitottan fogadták az intézményüket.
A középiskolás programra 14 éves kortól lehet jelentkezni. Ez egy távoktatás jellegű e-learning program, amelynek online kurzusai mellett vannak személyes képzési alkalmak is. Nagyon jó közösség van, ami kiegészül készségfejlesztéssel – például hogyan kell érvelni, vitatkozni, prezentálni. Támogatják a felsőoktatási továbbtanulást, sőt, egyes szakokat modell jelleggel, tét nélkül ki is lehet próbálni. Az egyedi tudásszerzés, a karriertervezés a legfontosabb cél.
A megnyitót követően a Városháza 1-es épületében mutatták be a középiskolás programot színvonalas előadásokkal a különböző tudományterületekről, volt többek között irodalmi útvonaltervező, tárgyalástechnikai szimulációs játék, környezetvédelmi előadás. A hallottakat a fiatalok kisebb csoportokban, workshopokban dolgozták fel.
A Városháza 2-es épületében mutatkozott be a FIT-program, amely 5-8. osztályosoknak szól. A gyerekek ízelítőt kaptak a Rejtélyes építészet című kurzusból, az oktatók bemutatták a makettezést, de volt kvíz, kirakó és feladvány is. Ezen kívül tájékoztatták az érdeklődő pedagógusokat is.
Fotó: Simon Erika