Olvasási idő: 3 perc

2022. december 2-3-án, a szombathelyi MCC-s diákok adventi jótékonysági akcióban vettek részt, ahol megtapasztalhatták, milyen érzés a saját kincseikből adni, másoknak örömet szerezni ajándékkal, mosollyal, zenével, odaadott idővel, önzetlen szeretettel.

Közel ötven FIT-es és KP-s diák népesítette be péntek délután az MCC szombathelyi képzési központját, ahol adventi hangolódó foglalkozásokon készítették lelküket és ajándékaikat a másnapi találkozásokra. A központ termei műhelyekké alakultak, és vidám zsongás töltötte be a feldíszített emeletet. A középiskolások a közös karácsonyfa díszítés után a díszműhelyben fém koszorúalapokra kopogtatódíszeket és koszorúkat készítettek, amiket természetes anyagokkal, termésekkel dekoráltak. Másnap az elkészült koszorúkból a diákok saját felajánlásaikat a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ által gondozott időseknek adták át. A középiskolások egy közös délelőttöt is eltöltöttek az idősekkel a Johanneumban, ahol egy kis játékot, vidámságot vittek a mindennapokba.

Az ízműhelyben kókuszgolyó készült, illetve kakaó és forrócsoki színesítette az ízek világát, de a kreatívabb diákok képeslapot is készíthettek. A fényműhelyben mártott- valamint méhviasz gyertyák készültek, amiből ki-ki vihetett haza magának, de fel is ajánlhatta az időseknek a keze munkáját ajándékként. A diákok nyitott szívvel fogadták a kezdeményezést: olyan is volt, aki semmit sem tartott meg magának, hanem lelkesen készítette a kis csomagokat a gyertyáiból.

Az 5. és 6. évfolyamosok a dalműhelyben egy közös zenés-verses műsorral készültek a Túróczy Otthonban lakó időseknek szombat estére. Volt, aki versmondással, énekléssel, mások hangszeres játékukkal járultak hozzá a közös produkcióhoz. A műsor végén szimbolikusan is fényt gyújtva a szívekben, az MCC-s diákok átadták a saját készítésű gyertyáikat az időseknek. Az előadást közös éneklés követte, melybe az otthon lakói lelkesen és meghatottan kapcsolódtak be.

Karitatív akciónk folytatódik, hiszen tart még az adománygyűjtés a szombathelyi központban december 20-ig, aminek keretében szépségápolási és higiéniai termékeket gyűjtünk a gencsapáti Ernuszt Kelemen Gyermekotthon állami gondozott diákjainak.