Olvasási idő: 2 perc

A kulturált vita, az érvek tudatos ütköztetése és a nyitott párbeszéd fejlesztése áll a Mathias Corvinus Collegium Vitaakadémia küldetésének középpontjában. A 2019-ben indult program történetében újabb mérföldkőhöz érkezett: a hétvégén 10 tréner teljesítette az idei továbbképzés követelményeit és 33 új vitavezető vette át oklevelét, ezzel 152-re emelkedett a végzett vitaoktatók száma.

A záró hétvége azonban jóval többről szólt, mint vizsgákról és oklevelekről. A résztvevők saját vitaformátumokat alkottak, új módszereket próbáltak ki, érvelési játékokban vettek részt, valamint bemutatták az elmúlt év során végzett munkájukat. A képzés végén írásban és szóban is bizonyították, hogy nemcsak a vita technikáját sajátították el, hanem azt a szemléletet is, amely a konstruktív párbeszéd alapja.

A Vitaakadémia közösségének erejét mutatja, hogy az ország minden pontjáról, sőt a határon túlról, Erdélyből és a Felvidékről is érkeztek résztvevők. Az idei év különlegessége, hogy egy kihelyezett erdélyi vitavezető-képzés hallgatói is csatlakoztak az ünnepséghez, így a Kárpát-medence különböző részein működő közösségek személyesen is találkozhattak egymással.

A rendezvényen Nagy Szabina vitatréner mondott ünnepi beszédet, Barbarics Péter, az MCC Vitaakadémia vezetője pedig köszöntötte a folyamatosan bővülő alumni közösség legújabb tagjait.

Az MCC Vitaakadémia küldetése ma talán aktuálisabb, mint valaha: megtanítani a következő generációknak, hogy a véleménykülönbség nem probléma, hanem lehetőség. Lehetőség arra, hogy kérdezzünk, gondolkodjunk, érveljünk és tanuljunk egymástól. Mert a legerősebb közösségek nem azok, ahol mindenki ugyanazt gondolja, hanem azok, ahol képesek vagyunk meghallgatni egymást.