Olvasási idő: 2 perc

„Nemcsak a tragédiákra és a negatív történelmi fejezetekre kellene koncentrálnunk, hiszen számos olyan dolog van, mely naggyá tette nemzetünket. A magyar történelem tele van olyan nagy formátumú uralkodókkal és személyekkel, akik a mai napig meghatározzák identitásunkat” – Mondta Gyarmati-Paor Zoltán, a pécsi MCC tegnap esti teltházas előadásán. A Vér/vonal kötet írója emlékeztetett, a magyar jogrendszer jelentős részben a mai napig Szent István törvényeire épül.

A Magyarságkutató Intézet munkatársa elmondta, nincs még egy olyan királyi vérvonal, mely ennyi szentet adott volna a világnak, mint az Árpád-ház, és nincs még egy olyan nemzet a világon, melynek identitását annyira meghatározza egy szakrális tárgy, mint a magyarokét a Szent Korona. „A múltunk, a történelmünk, hitünk fizikai manifesztációja ez a tárgy”

Az előadó szerint a királyság a mai napig sok helyen és sok szempontból releváns államforma.

„Nagy vezetőkre minden országnak szüksége van, akiket meg kell becsülnünk. Ha megnézzük a történelmet, azt láthatjuk, hogy amikor nagy királyok uralkodtak hazánkban, az ország prosperált. Amikor pedig nem ilyen erős, karizmatikus vezető állt az ország élén, akkor nagy volt a baj” – Figyelmeztetett a kutató.

A közönség a beszélgetés során, melyet Deák Martin, a pécsi MCC diákja moderált, olyan izgalmas kérdésekre is választ kaphatott, mint hogy a világ hány uralkodó családjában csörgedezik magyar vérvonal, hogyan élné meg a nemzet, ha elveszítené a Szent Koronát, vagy hogy él-e napjainkban leszármazottja az Árpád-háznak.