Olvasási idő: 4 perc
Idén ősszel is hatalmas volt a túljelentkezés a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programjára (KP). A téli felvételi időszakban 1183 diák jutott be az MCC egyedülálló képzésére, így már mintegy 3500 középiskolás fiatalnak nyújt ingyenes fejlődési lehetőséget a tehetséggondozó intézmény.
A KP egy személyes képzésen alapuló program, amelyet jól egészítenek ki a négy- vagy nyolchetes rendszerben működő e-learning kurzusok. A kínált témák palettáján megtalálható többek között a modern kori történelem, a közgazdaságtan, a pszichológia, a jog, az irodalom, valamint egy magyar és egy angol nyelvű íráskészség-fejlesztő kurzus is. A diákok számára havonta kétszer, szombatonként személyes készségfejlesztő napot tartanak, amikor lehetőségük nyílik ismert szakértők által tartott előadásokon, különböző általános kommunikációs és érveléstechnikai, valamint tanulásmódszertani tréningeken részt venni. Az idei tanévtől az e-learning kurzusok mellett valamennyi képzési helyszínen elérhetők a személyes tanulási és közösségépítő alkalmak, valamint heti rendszerességgel szakmai klubdélutánokat is szerveznek a diákoknak. További újdonság, hogy szeptembertől elindultak az angol és német nyelvi kurzusok is, amelyeknek elsődleges célja az idegen nyelvi beszédkészség-fejlesztés. Emellett már a Történelem/írás című, tudományos igényű történelmi dolgozat megírását támogató, új e-learning kurzus is elérhető a Középiskolás Programban részt vevők számára.
„A Középiskolás Program azoknak a magyar diákoknak szól, akik az iskolai oktatás keretein túl szeretnének művelődni és tanulni, valamint az érettségi és egyetemre való felkészülés során a lehető legtöbbet szeretnék kihozni magukból” - fogalmazott Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója.
Az immáron több mint 25 éves Mathias Corvinus Collegium a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézménye, amelynek Középiskolás Programja már több mint tizenöt éve működik sikeresen. A 2021 szeptemberében indult tanévet mintegy 2300 középiskolás diák kezdte meg az MCC-ben, jelenleg pedig közel 3500 fiatal vesz részt a programban. A KP hazánkban a főváros mellett további 11 településen érhető el, például Győrben, Debrecenben, Szegeden, Szombathelyen és Szekszárdon. A 2013 óta Erdélyben is működő képzéseken több mint hatszáz erdélyi magyar tanuló vesz részt, de Felvidékről, a Vajdaságból és most már Kárpátaljáról is jelentkezhetnek középiskolások a programra. A diákok egy évben kétszer is beadhatják a jelentkezésüket az úgynevezett kiemelt felvételi időszak során. December és január között szervezik meg a téli felvételi időszakot, május és június között pedig a tavaszit. Azok, akik esetleg lemaradnak a jelentkezési időszakokról, félév közben is pályázhatnak.
A résztvevők száma folyamatosan emelkedett az elmúlt években, ezt a tendenciát pedig a jövőben is szeretné megtartani az MCC: a következő években mintegy 4 ezer középiskolás részvételével számolnak a programban. Jelenleg a 23 településen jelen lévő tehetséggondozó intézményben közel 5200 diák tanul összesen. Az MCC célja, hogy néhány éven belül 35 Kárpát-medencei településen, 10 000 diák tehetséggondozását valósítsa meg.
A programról további információ: https://kp.mcc.hu/
Az esetlegesen felmerülő kérdéseket az info@mcc.hu e-mail címre várják a program szervezői.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) aktuális felvételi időszakairól az alapítvány honlapján található bővebb információ. A Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézményében, az Egyetemi Program keretében működő hat iskolába (Jogi Iskola; Nemzetközi Kapcsolatok Iskola; Közgazdasági Iskola; Média Iskola; Társadalom- és Történelemtudományi Iskola; MCC-Mindset Pszichológia Iskola) március 15-ig jelentkezhetnek azok a felsőoktatásban tanuló diákok, akik egy szakmailag kiváló, motiváló és összetartó közösséghez szeretnének csatlakozni.