Olvasási idő: 4 perc

A Mathias Corvinus Collegium a 2019/2020-as tanévben is megrendezte a nagy múltra visszatekintő Bonus Intra Történelemversenyt.

Idén tizedik alkalommal rendeztük meg a Bonus Intra Országos Történelemversenyt a magyarországi és határon túli diákok körében. Az idei téma is egy évfordulóhoz kötődik, ugyanis 75 éve ért véget a második világháború hazánkban, így a megmérettetés feladatai is a háború hazai és nemzetközi színterén zajló eseményekre épültek. 

A verseny szervezéséről és a kivitelezésről Tóth-Ugyonka Krisztinának, a Bonus Intra főszervezőjének beszámolója olvasható:

2019. szeptemberében állt össze a X. Bonus Intra Országos Történelemverseny szervezőcsapata. Mivel az idei évben jubiláltunk, így mindenképp szerettünk volna lehetőségeinkhez mérten különleges versenyélményt biztosítani a döntőbe jutott diákjaink számára. Ez végül sikerült is, bár nem egészen úgy, ahogyan azt elterveztük. A járványügyi helyzet és a kijárási korlátozás átírta a terveinket és a programunkat egyaránt.

A kétnapos döntőnek – melynek szombati napja a Hadtörténeti Múzeumban, szombat esti és vasárnapi programja pedig az MCC-ben zajlott volna –, április 5-én végül a Zoom rendszer adott otthont, ahol néhány órás videó meetingekből álló megmérettetésre került sor. Sok mindent módosított ez az új helyzet: változott a verseny módja, hiszen elmaradt a szombati tárlatelemzés és kvíz, a szombatesti csapatépítés, a vasárnapi élő prezentáció, a Zoom rendszeren a diákok nem tudták megnézni és -hallgatni egymás előadásait. Sokat vesztett továbbá a verseny abból is, ami az eredeti célja lett volna – a barátságok kialakulásából, a személyes kapcsolatok megteremtéséből.

 Ugyanakkor sokat is adott nekünk: a szervezőcsapat, a zsűri és a diákok is mindössze néhány nap alatt alkalmazkodtak egy mindannyiunktól idegen helyzethez, a Collegium vezetősége és a szponzorok pedig példátlan támogatókként álltak a hátunk mögött, hogy elgördítsünk minden akadályt az útból, és méltó befejezést kaphasson a verseny. A döntő végül problémamentesen zajlott le és reményeink szerint minden résztvevő számára maradandó élményeket és emlékeket nyújtott ez a meglehetősen rendhagyó Bonus Intra. Nagy Márton, a verseny idei győztese a következőket nyilatkozta az eredmény kihirdetése után:

„A Bonus Intra Történelemverseny már tavaly is felkeltette az érdeklődésem, ám ekkor még »csak« második helyezést sikerült rajta elérnem. Viszont töretlen lelkesedéssel idén is beneveztem a megmérettetésre, és végül meghozta gyümölcsét a lázas felkészülés. Esszém megírásakor, valamint a prezentációm összeállításakor főként a fődíj adott motivációt: szerettem volna bebiztosítani a helyem az MCC Juniorképzésében.

A verseny három fordulóból állt: az eredeti tervek szerint csak az első kettő lett volna online, azonban másképp alakultak a dolgok, így végül a döntőre egy videokonferencia által került sor. A szervezők kiemelkedően adaptálták a versenyt erre az új platformra is, így fennakadás nélkül mutathattuk be a második fordulós esszétémáinkat a neves zsűri számára, aki ezután szakmai kérdésekkel tesztelte tudásunk.

Örülök, hogy kétszer is részt vehettem eme tudáspróbán, és remélem, hogy juniorként jövőre már a szervezők oldaláról erősíthetem a Bonus Intra csapatát!”

Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a verseny problémamentes lebonyolításához és találkozunk jövőre, a XI. Bonus Intra Országos Történelemversenyen!

Tóth Ugyonka Krisztina,
A Bonus Intra idei főszervezője

Fotók: Gyurkovits Tamás, MCC