Olvasási idő: 4 perc
„Mintha ledobtak volna egy atombombát” – MCC-iskolavezető a vírus-társadalomról
II. évfolyam 41. szám | Közélet
2020. október 8.
Már a pandémia előtt megnövekedett a szorongásszint, ebbe a támpontok nélküli helyzetbe tenyerelt bele az életünket felforgató vírus. Kozma-Vízkeleti Dániellel, a Mathias Corvinus Collegium Mindset-Pszichológia Iskolájának vezetőjével beszélgettünk krízishelyzetről, járványtagadókról, stresszoldásról és a jövő pszichológusairól.
Konopás Noémi interjúja a Mandiner hetilapban
Vérre menő viták a közösségi oldalakon: a járvány létezését tagadók esnek neki embertársaiknak, sokszor nyomdafestéket nem bíró stílusban. Mi az oka ennek az elképesztő feszültségnek és frusztrációnak?
Lélektani szempontból olyan válságba kerültünk, amilyet a ma aktív nemzedékek egyike sem élt meg. A szüleink, nagyszüleink emlékezhetnek olyan drasztikus eseményekre, mint 1956 vagy az azt megelőző háború, de aki akkor ifjú volt, ma már a hetvenes-nyolcvanas éveiben jár. A mai generáció tagjainak – akik döntéshozói vagy véleményközvetítői helyzetben vannak – nincs forgatókönyvük, hogyan viselkedjenek ebben a helyzetben, amikor úgy érzik, odavész a biztonságérzetük. Ilyen válsághelyzetben sokszor cserben hagy bennünket a tudatos énünk, a higgadtságunk, a felkészültségünk és a kommunikációs eszköztárunk. A támpontokat keresve pedig hajlamosak vagyunk abba kapaszkodni, ami először szembejön, legyen az egy frappáns vírustagadó elmélet.
Időzzünk el kicsit a járványtagadásnál. Milyen pszichológiai okai vannak annak, hogy Gődény György és a hasonló nézeteket vallók százezres tömegeket képesek vonzani?
Válsághelyzetben teljesen háttérbe szorul a racionális meggyőzés: bármennyi statisztikát felsorakoztathatunk a covid-19 hatásairól, közzétehetünk roncsolt tüdőkről készített röntgenképeket, nem fog hatni, mert ez a terep nem az értelmi, hanem az érzelmi meggyőzésé. Krízisben ugyanis elengedjük a világ megismerésének igényét, ha valaki rokonszenves és még határozott is, gondolkodás nélkül hiszünk neki. Emellett nagy divat lett az utóbbi évtizedben mindennek a lebecsülése: mindenkinek képesek vagyunk hinni, aki másokat kicsinyel, vagy valami ellenében fogalmazza meg a véleményét. Ráadásul a közösségi oldalakon mindenki azt ír, amit akar, a tájékozódásnál pedig a kényelmi hozzáférés a fő szempont, vagyis azon hírek mentén fogunk elkezdeni gondolkodni, amelyeket a hírfolyamunk elsőként feldob. Nem beszélve arról, hogy krízisben az észlelésünk is szűrőként működik: ha elköteleződöm egy álláspont mellett, onnantól már csak azokat az érveket veszem észre és engedem közel magamhoz, amelyek azt alátámasztják.
Hogyan változott a társadalom lelkiállapota az elmúlt kilenc hónapban, amióta velünk van a korona-vírus-járvány?
Korábbra nyúlnék vissza, hiszen a vírus csak betetőzött egy folyamatot. Az utóbbi évtizedben nemcsak hazánkban, de másutt is jelentősen megnőtt a szorongás szintje. Számos feszültségkeltő eseménnyel, kulturális hatással szembesültünk. Egyrészt megtapasztaltuk, hogy fenntarthatatlan az életmódunk, a felerősödő migrációs hullámok következtében pedig érzékelhettük, hogy kultúránk várhatóan jelentős mértékben átalakulhat. Ráadásul megnövekedtek a terheink, bő egy évtizede nyakig voltunk a gazdasági világválságban. Emellett elkezdtük markánsan újragondolni a család, a párkapcsolat és a nemi szerepek jelentőségét is. A támpontok tehát meginogtak, és ebbe a helyzetbe tenyerelt bele az életünk egészét felforgató vírus. Olyan ez, mintha a megnövekedett feszültségszintre ledobtak volna egy atombombát.
„Divat lett mindennek a lebecsülése: mindenkinek képesek vagyunk hinni, aki másokat kicsinyel, vagy valami ellenében fogalmazza meg a véleményét”
Az interjú teljes szövege ITT olvasható:
https://mandiner.hu/cikk/20201008_olyan_ez_mintha_ledobtak_volna_egy_atombombat?fbclid=IwAR1be9g9S6dy1S2axy0qgHa_4A1zxttiAakaSMSfqcNc6EtG83kQVQ7CkJ4
Fotó:Ficsor Márton
