Olvasási idő: 2 perc

Vajon a rendezettséget vagy a töredezettséget, a harmóniát vagy a káoszt tekintjük-e a világ eredendő állapotának? – idéztük fel a kérdést Böszörményi-Nagy Gergely Mindenség algoritmus című könyvéből a kötet bemutatóján, beszélgetve szépségről, hitről, az ember és Isten közötti kapcsolat témájáról. Böszörményi-Nagy Gergelyt, a Brain Bar jövőfesztivál alapítóját, a Design Terminal innovációs ügynökség vezetőjét, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem alapítványi elnökét Fábián Adél, az MCC Középiskolás Program egyik diákja kérdezte.

A beszélgetés során az alkotó felhívta a figyelmet az életet alapvetően átszövő rendezettség állapotára, mellyel kapcsolatban elég csak szemlélnünk a természetben rejlő harmóniát. Az arányok, a szimmetria olyan matematikai egyenletekkel is mérhető rendezettséget mutatnak, mely jelenség hűen ábrázolja az élet alapvető egyensúlyát, szépségét is, bizonyítva, hogy az igazság és a szépség egymás mellett jár. A szépséget nem feltétlen az ízlés nézőpontjából értelmezhetjük – az egyensúly létezik, a szépséget a természettel készen kaptuk.

A szépség művészetben való megjelenése a rendezettségre törekvés leképeződése, a természetben tapasztalható egyensúly utánzására tett kísérlet – vélekedett a témáról az alkotó. Míg a letűnt korokban észrevehető az ember alkotással kapcsolatos maximalizmusa, mivel a cél a gyönyörködtetés mellett egyfajta megfelelés is volt Isten felé, a modernizációval és az Istentől való eltávolodással a szépség művészetben történő megjelenése már kevésbé érezhető. Azonban, ahogy az alkotó könyvében is gondolkodik róla, „ha vesszük a bátorságot, hogy újra megfogalmazzuk ezeket az ideálokat, akkor találhatunk vissza a rendhez”.

A Mindenség algoritmus című könyv és bemutatója egyaránt az elveszett értékek tárházának felfedezésére indult. Az elhangzott gondolatok utat mutatnak a természethez, a hithez, a szépséghez és legfőképp az Istenhez való visszataláláshoz, az univerzum rendezettségének és harmóniájának igaz forrásához.