Olvasási idő: 2 perc

A médiában manapság megfigyelhető egy bizonyos ideológiai megszállás, bizalmatlanságot eredményezve ezzel az olvasókban, holott pontosan az ellenkezője, az ideológiai sokszínűség lenne az ideális. – mutatott rá Dr. Peter Boghossian világhírű amerikai filozófus az MCC szegedi központjában.

Interaktív prezentációja elején négy hír közül kellett eldöntenie a közönségnek, hogy álhír-e, vagy sem – ezek közül kettőt az előadó maga írt. Szó volt a szkeptikus hozzáállásról, pontosabban a tudományos szkepticizmusról, mely nagyban hozzájárult Boghossian munkásságához. A „Grievance Studies" nevű botrányról is mesélt, melyben kollégáival azt szerette volna bemutatni álhírek publikálásával, hogy mennyire könnyen meg lehet téveszteni a társadalmat. Szakértőnk kifejtette, hogy nem azt reakciót kapta vissza, amit el szeretett volna érni a botrány során, azonban ez is konstruktívan hatott rá. Az előadás végén érkeztek kérdések az előadó munkásságát illetően: az álhírek megalkotásának módjára, illetve a megtévesztő hatásukra kérdezett rá a hallgatóság. Ezen felül személyesebb jellegű kérdések is elhangzottak: szó volt Boghossian egyetemi lemondó leveléről, a mögötte álló motivációról. Nem utolsó sorban a már kiadott, illetve a még készülő könyvei iránt is nagy volt az érdeklődés.