Olvasási idő: 2 perc

A kérdés ma is ugyanúgy izgatja a magyar társadalmat, mint közel hetven évvel ezelőtt. Az 1956-os forradalom nem csupán történelmi esemény, hanem a nemzeti önbecsülés és a szabadságvágy örök jelképe. Erről beszélt Szakolczai Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tudományos főmunkatársa az MCC szekszárdi központjában.

A függetlenség reménye

Az 1956-os forradalom célja az volt, hogy Magyarország visszanyerje függetlenségét és elinduljon a nyugati típusú demokrácia útján.
Október 23-án a műegyetemisták mozdították el a lavinát: követeléseik között szerepelt a szovjet csapatok kivonása, a többpártrendszer és a szabad választások.
Forradalom, revolúció vagy puccs?

A történészek máig vitatkoznak az események megnevezésén.

  • A Kádár-rendszer ellenforradalomnak hívta, hogy igazolja a megtorlásokat.
  • Mások szerint – ahogy Gyáli Gábor is fogalmaz – inkább revolúció volt: politikai és szellemi megújulás, amely túlmutatott a hatalomváltáson.
  • A novemberi események, amikor a szovjet csapatok ismét bevonultak és Kádár János átvette a hatalmat, sokak szerint már inkább puccs volt – a nép forradalmának eltiprása.

A bizalom forradalma

Szakolczai előadásában hangsúlyozta, az 1956-os napokban az emberek egymásban bíztak, nem az intézményekben. A pártsajtó napokig nem működött, a hírek szóbeszédből, utcai beszélgetésekből terjedtek.
A győri színház rendezője, Földes Gábor például saját kezébe vette a cselekvést: amikor nem kapott választ a hatóságoktól, elment a börtönbe, és kiszabadította a rabokat. Az ilyen tettek mutatták meg, mekkora erő rejlik a közösségben és az emberi bátorságban.

Az örökség ma

A rendszerváltás idején még „rang volt ’56-tal foglalkozni”, mára azonban a forradalom emléke sokak számára távolivá vált. Pedig üzenete ma is aktuális:
a szabadság nem ajándék, hanem felelősség, és a legnagyobb erő mindig a közösségben, a bizalomban és az emberi bátorságban rejlik.