Olvasási idő: 2 perc

A 21. század legnagyobb kihívásához érkezett a német társadalom, nyugtalanság és felfordulás jellemzi a jelenlegi időszakot – hangzott el az MCC Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért rendezvényén, amelyen Klaus-Rüdiger Mai: Mi alakítjuk a jövőt című könyvét mutatták be az érdeklődőknek.

Az eseményt Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója nyitotta meg, majd Michael Fleissner, a könyvet publikáló kiadó ügyvezetője szólt a kiadás körülményeiről. A német szerző művét Bauer Bence, az intézet igazgatója mutatta be az érdeklődőknek. Az ezt követő pódiumbeszélgetésen Klaus-Rüdiger Mai elmondta: nyugtalanság és felfordulás jellemzi korunkat, amelyben a globális pénzvilág uralta balliberális politika át kívánja formálni a kapitalizmus rendszerét. A szerző ezt a jelenséget bénító korszellemként jellemzi, amely egyrészről a társadalmat bénítja, másrészről a demokrácia állapotát veszélyezteti. Az újságírói múlttal rendelkező Mai szerint a jövő attól függ, hogy az állampolgárok hogyan tudják érvényesíteni érdekeiket. Ez alapján a könyv a demokrácia, a polgárság és a civil részvétel megerősítésének politikai aspektusait kiemelve kívánja sarkallni a társadalom különböző rétegeit arra, hogy saját jövőjüket alakítsák.

A könyvbemutatóról további részletek itt olvashatóak.