Olvasási idő: 4 perc
Teljes pompájában tündököl a Táncsics Mihály utcai egykori bankszékház, amely ismét ékesíti Székesfehérvár belvárosát. Az épületet a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) újította fel, amely 2024. januárjától a legtehetségesebb Fejér vármegyei diákok képzési központja. Elkészült a homlokzat teljeskörű felújítása, a falak és a homlokzati nyílászárók is friss festésen estek át.
Székesfehérvár belvárosában, a Táncsics Mihály utcában található épület hosszú és változatos múlttal rendelkezik. Egykor bank székháza volt, majd takarékszövetkezeti fiók működött benne. Most azonban új fejezet kezdődött az épület történetében: felújítás után a Mathias Corvinus Collegium tehetséggondozó oktatási és nevelési programjának helyszínévé vált.
Az MCC 2021-ben nyitotta meg kapuit Székesfehérváron, ahol mára már több 300 általános- és középiskolás vesz részt a térítésmentes tehetséggondozó képzéseken. Kezdetben az MCC a GRAND Inkubátorházban kapott helyett, azonban a gyors növekedésnek köszönhetően hamar kinőtte az épület nyújtotta lehetőségeket. A képzési központ idén januárban a Táncsics Mihály utcai egykori bankszékház épületébe költözött. Az épület felújításának első szakasza rövid idő alatt zajlott le. Rekordidő alatt alakították át az egykori bankpalota belső terét, hogy az mindenben megfeleljen az oktatási és közösségi funkcióknak, ezt követően pedig az épület külső felújítása is befejeződött, melynek keretében renoválták az épület teljes külső homlokzatát. A felújítással az épület visszanyerte régi fényét, mellyel a történelmi belváros egyik ékkövévé vált.
Az MCC a vidéki központjai létrehozásával értékeket is ment. Azzal, hogy tehetséggondozó centrumokat hoz létre, felújítja, megóvja a nagy múltú, de sok esetben rossz állapotú, elhanyagolt vagy használaton kívüli épületeket. A beruházások következtében az ingatlanok visszanyerik a városban korábban betöltött központi szerepüket. Az MCC elkötelezett, hogy az épületek régi fényét visszaadja, azokat és környezetüket pezsgő élettel töltse meg. Az MCC az új épületekkel bekapcsolódik a városok kulturális életének körforgásába. Január óta a székesfehérvári képzési központban több, mint tíz rendezvény volt, amelyen összesen 1000 látogató vett részt.
A történelmi környezet erőt ad az itt folyó munkához, amely a tehetséges fiatalok kibontakoztatását és a közösségükért tenni akaró polgárok nevelését célozza. Az intézmény jelenléte nagyban hozzájárul Székesfehérvár és a régió kulturális és oktatási életéhez. A székesfehérvári központtal az MCC tovább erősíti jelenlétét a Kárpát-medence tehetséggondozó hálózatában, hiszen huszonnyolc helyszínen több mint hétezer diák képzését biztosítja. Az épület nemcsak a múlt értékeinek megőrzését, hanem a jövő tehetségeinek nevelését is szolgálja. A cél olyan felnőttek nevelése, akik a tehetségükhöz méltó karrierutat járnak be, és lesznek a magyar politikai, gazdasági, kulturális és üzleti élet meghatározó tagjai a következő évtizedekben.