Olvasási idő: 3 perc
Nem elég, hogy számos ponton tetten érhetően eltér egymástól a brit és az amerikai angol nyelv, még olyan sajátosságokkal is számolni kell, mint például Angliában az egyes városok saját változatai, így többek között a manchesteri akcentus – mondta el Stephen Sholl, az MCC vendégelőadója a Calum Nicholsonnal közösen tartott A közös nyelv, ami megkülönböztet minket – brit kontra amerikai című előadáson Szegeden. A két előadó remekül követhető és életszerű példákkal adta át a közönségnek, hogy melyek azok a pontok, ahol nem csak szóban, de még írásban is jól érzékelhetőek azok a különbségek, amelyek nyomán – elmondásuk szerint – kívülről is jól megállapítható, hogy az éppen beszélő tipikusan amerikai, vagy brit származású.
A különbségek alapvető okaként azt is megjelölte Calum Nicholson, hogy a britek hajlamosak a hűvösebb, kissé sötétebb világszemléletre, jobban ragaszkodnak a tradícióikhoz. Ennek nagyon jó mutatója a világszerte híres angol „fekete humor”. Ennek mentén érdekességképpen azt is megemlítette, hogy sok párhuzamot lát ezen a téren a magyarokkal. Ezt jól alátámasztotta azzal, hogy a Monty Python társulat vicceit, műsorait nagyon jól lehetett magyarra fordítani, annak mondanivalójával, szemben a példaként említett Németországgal, ahol egyszerűen nem volt érhető, vagy nem „ütöttek” az elhangzó poénok. Emellett fontos tényezőként azt is említette a különbségek érzékeltetésére, hogy érdemes megfigyelni a két országban készülő filmek karakterválasztását. Példaként említette Martin Freeman-t, akit a Hobbit című produkcióból ismerünk és kevésbé testesíti meg a szuperhős karaktert, Nagy-Britanniában ennek ellenére gond nélkül ráosztják a menő ügyvéd, vagy hasonló szerepeket. Ezzel szemben az Egyesült Államokban ugyanarra, vagy akár kisebb szerepekre is a szuperhős karaktert igyekeznek bevonni. Arra a felvetésére, hogy miért gyártanak az amerikaiak mindenből tündérmeséket, Stephen Sholl így reagált: mi, amerikaiak szeretjük a jó történeteket, a pozitív kimeneteleket, ezek segítik jobbá tenni a napjainkat, és igen, gyártunk tündérmeséket, ezért jött létre Hollywood.
A baráti hangvételű vita során jól kiviláglott, hogy egyik dialektus, nyelvváltozat sem jobb vagy rosszabb a másiknál, hanem számos tényező mentén alakultak ki. Jól tükrözik a különböző országokban élők világlátását, sok történelmi esemény, folyamat nyomát hordozzák magukon. A különböző témák, amelyek a nyelv kapcsán felvetődtek, elősegítették azt, hogy a közönség egy jó átfogó képet kapott nemcsak a nyelvhasználatról, hanem a két terület társadalmi karakterisztikájáról is.
Az élénk hangvételű és lendületes előadás nagyon sok kérdést generált a közönségben, így ezek nyomán szóba került még Ausztrália nyelvjárásnak kérdése, vagy éppen az egykori brit koronagyarmatok területeinek nyelvhasználata is. Érdekes volt hallani arról is, hogy hogyan érzékelik azt az adott országban élők, hogy miképpen látják őket a kívülállók, mennyire veszik egy kalap alá az amerikai kontinensen lévő országokat és számítják egybe amerikaiként őket, származzanak akár az Államok határain kívülről, akár Mexikóból, vagy bármely dél-amerikai területről.
