Szakmai programok, közös élmények és számos új lehetőség tette emlékezetessé az elmúlt félévet az MCC Középiskolás Programban. A Kárpát-medence különböző pontjairól érkező diákok táborokban, országos rendezvényeken és tanulmányutakon bővíthették tudásukat, továbbá új területeken próbálhatták ki magukat.
A félév egyik meghatározó eseménye a Téli Tehetségtábor volt, amelyen több mint háromszáz diák vett részt. A szakmai foglalkozásokon az emberi lélektől a természettudományokon át a történelemig és az irodalomig számos terület került fókuszba, a tanulást pedig játékos és közösségi programok egészítették ki.
Tavasszal sem volt hiány az eseményekből: az MCC ARS országos döntője a hit, a művészet és a személyes döntések kapcsolatát állította középpontba, míg a KP VIBE az önismerettől és a médiatudatosságtól a természettudományokig kínált változatos szakmai programokat.
A hazai rendezvények mellett a nemzetközi tapasztalatszerzés is fontos része volt az elmúlt időszaknak. A Középiskolás Program diákjai több európai országba is eljuthattak, ahol szakmai ismereteik bővítése mellett az adott ország történelmi és kulturális értékeit is közelebbről megismerhették.
Isztambulban a Sabancı University hallgatóival közösen dolgoztak kutatási projektjeiken, a dél-lengyelországi tanulmányút során pedig a térség meghatározó történelmi és kulturális helyszíneit járták végig, a megszerzett ismereteket pedig szakmai beszámolókban dolgozták fel. Az Ösztöndíjprogram résztvevői pedig Oxford és Cambridge tudományos közegével ismerkedhettek meg tanulmányútjuk során.
A tapasztalatszerzés azonban nemcsak a tanulmányutakon kapott szerepet. Az MCC 7próba résztvevői mentorok támogatásával léphettek ki komfortzónájukból, miközben saját élményeiken keresztül kerestek válaszokat a mindennapokat érintő kihívásokra. A hét hónapon át tartó programban ötven diák vett részt, akik többek között a mozgásszegény életmóddal, az egészségtelen táplálkozással és a túlzott képernyőhasználattal foglalkoztak.
Másfajta kihívást jelentettek a természetközeli programok. A diákok nomád kenutúra során a Csallóközt járták be, míg az első alkalommal megszervezett Balaton Bringakör alkalmával négy nap alatt kerülték meg kerékpárral a tavat. Az együtt töltött napok a fizikai kihívások mellett közösségi élményeket is tartogattak.
A mozgalmas félévet egyéni sikerek is kísérték. A diákok az irodalom, a tudomány és a zene területén egyaránt kiemelkedő eredményeket értek el. Volt, akinek megjelent az első regénye, más a Brusznyai-díjat nyerte el, volt, aki bekerült a Cambridge Center for International Research kutatói programjába, a KP Academia egyik korábbi ösztöndíjasa pedig a bostoni Berklee College of Music hallgatójaként folytathatja tanulmányait.
Az elmúlt időszak jól mutatja a Középiskolás Program sokszínűségét. A szakmai fejlődés, a nemzetközi tapasztalatszerzés, az új kihívások és a közösségi élmények egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy a diákok felfedezhessék érdeklődési területeiket és kibontakoztathassák tehetségüket.