Olvasási idő: 3 perc

A Mathias Corvinus Collegium diákjai a Vitaakadémiával karöltve immáron 7. alkalommal szervezték meg az MCC Vitázz! Kárpát-medencei középiskolai vitaversenyt, amin 24 csapat, 71 résztvevő és 28 bíró vett részt az egyszerre 12 párhuzamosan folyó vitában. A versenyre az ország minden pontjáról, emellett Erdélyből is érkeztek vitázni vágyó középiskolások.

A csapatok versenyen való részvételét egy érvelő esszé megírása előzte meg, ami alapján a szakmai bizottság kiválogatta a legjobbakat, így a helyszínen már az írásban legkiemelkedőbbnek bizonyuló vitázók mérettetek meg.

A kétnapos rendezvényt Lánczi Péter, a Mathias Corvinus Collegium általános főigazgató-helyettese nyitotta meg köszöntőbeszédével, amiben a vitát, mint közös nevezőt jelölte meg, ami interdiszciplináris tulajdonságán keresztül összefogja a különféle szakterületeket.

Ezt követően Barbarics Péter, az MCC Vitaakadémia megbízott igazgatója üdvözölte az eseményen megjelenteket.

A verseny színvonalát emelte, hogy a bírók nagy része a Vitaakadémia különböző képzésein szerezte vitavezetői, tréneri tapasztalatát, az értékelés kiegyensúlyozottságát pedig a versenyt megelőzően egy nekik tartott bírói workshop biztosította. 

A szakmai zsűri a viták többségénél a forduló győztesének kihirdetésén túl konstruktív visszajelzésekkel és bátorító tanácsokkal segítette a csapatokat, ezzel is hozzájárulva a verseny stratégiai céljának megvalósításához; minél több emberhez eljuttatni a racionális vita módszertanát és annak gyakorlati alkalmazását.

A győztes csapatnak összesen 5 körön keresztül kellett végig World Schools Style Debate vitaformátumban, különböző tételmondatok mentén bizonyítani érvelési készségeiket.

Olyan aktuális témák kerültek előtérbe, mint a mesterséges intelligencia jelentősége, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, vagy a politikának a nemzeti sporteseményeken való relevanciája.

A győztes végül a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium DKV csapata lett, név szerint Bene Kamilla, Balogh Dorottya, Nagy Villő Eszter. Főnyereményük egy külföldi tanulmányút, de a döntőbe jutó további résztvevők is értékes nyereményekkel gazdagodhattak a nem mindennapi élményeken túl. A verseny egyéni pontszámai alapján pedig a legjobb rétor is kihirdetésre került a nap zárásaként, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum Vikota csapatának egyik tagja, Kozma Kincső kapta a kitüntetést.

Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek az eredményes szereplésükért! Továbbá köszönet illeti a tanárokat a felkészítő munkáért és hogy jelenlétükkel támogatták diákjaikat. 

A jövőben pedig reméljük, hogy még több csillogó szemű, lánglelkű fiatalt láthatunk egymással, az érveiket ütköztetve vitázni.