Olvasási idő: 2 perc
Az MCC Középiskolás Programja szerepet vállal a társadalomtudományok iránt érdeklődő, a jelen és jövő problémáit kutató, innovatív és kreatív fiatalok képzésében. Ezért a KJBK Infinityvel együttműködve a 2022-es évi FIRST Global Challenge (FGC) rendezvényre egy 4 főből álló csapatot készítenek fel, akik Magyarországot fogják képviselni a nemzetközi versenyen, október 13. és 16. között, Genfben.
Az FGC 2017-től kezdve minden évben új lehetőségeket és kihívásokat biztosít az érdeklődő diákok számára. A verseny az elmúlt két évben csak online zajlott a pandémiás helyzet miatt, így két év kihagyás után a csapatok ismét személyesen mérhetik össze tudásukat és kreativitásukat. Az FGC küldetése, hogy vezetőszerepre és innovációra ösztönözze a fiatalokat nemzetközi környezetben, a természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai oktatáson – más néven STEM-en – keresztül. A résztvevő diákoknak közösen kell kezelniük a világ legsürgetőbb kihívásait különböző szimulációk segítségével, az általuk megépített robottal. A tanulóknak ezen felül hatékonyan kell együttműködniük más nemzetek diákjaival, legyőzve a nyelvi és kulturális akadályokat is a közös cél érdekében.
A 2022-es évi magyar csapat 4 versenyzőből és 3 mentorból áll. A csapat tagjai: Csilinkó Eszter Mária, Kocsis Martin, Ladomérszky Torda és Thomázy Vendel, az MCC Középiskolás Programjának résztvevői. A mentorok: Bácsi Sándor, Jámbor Kornél és Koren Balázs, a KJBK Infinity szakemberei. A közelmúltban zárult le a versenyzők és mentorok számára is kihívásokkal teli kiválasztási időszak, amely a középiskolások legélesebb problémamegoldási képességeit tette próbára. Az így megalakult lelkes csapat azonnal neki is látott a versenyre való felkészülésnek. A közös munka elkezdődött a robot Magyarországra való érkezését követően. A versenyzők és a felkészítők is izgatottan várják a versenyt.