Olvasási idő: 3 perc

Az MCC Roma Tehetség Program első félévéről a program egyetemistái is megfogalmazták személyes élményeiket.

A Mathias Corvinus Collegium az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával 2018 őszén elindította roma fiatalokat támogató kezdeményezését, a Roma Tehetség Programot. Az első félév tapasztalatairól program egyetemistái megfogalmazták személyes élményeiket:

„Nem szeretnék elcsépelt, vagy közhelyes jelzőkkel élni, de a képzés, amit a Mathias Corvinus Collegium biztosít nekünk a Roma Tehetség Program keretein belül, az tényleg minden várakozásomat felülmúlja. … Most, miután a programban eltöltött első féléven túl vagyunk, ki merem jelenteni, hogy jól döntöttem, amikor jelentkeztem a programba. Az MCC-ben a legelső benyomás, ami ért (és ér minden képzési napon) az, hogy itt mindenki nagyon jó abban, amit csinál. A képzés koordinátorainak felkészültsége és hozzáállása példaértékű, mindamellett emberségből is jelest érdemelnek.”

Gáspár Alex, Óbudai Egyetem, Kereskedelem és marketing szak 

„Nagyon örültem, hogy sikeres felvételt nyertem, ugyanis nagyon nagy segítséget jelent nekem a program a továbbtanulásomban. Vannak hiányosságaim, mint például nyelvvizsga, de a képzés ebben is segít. Külön tanárt biztosít, így a tanulás személyre szabott, ami nagyon fontos számomra. Az iskola első kurzusai nagyon jól sikerültek. Megtisztelve érzem magam, hogy neves szakemberek adják át nekünk a tudásukat.”

Herceg Gina

„A tanáraink, nagy tudásúak, és lelkesek voltak, szakmailag nagyon meg vagyok elégedve. Jól alkalmazkodtak igényeinkhez, és tudásunk szintjének megfelelő feladatokat adtak, néhol játékos, néhol komolyabb formában. Az elmúlt időszak alatt tanáraim az egyetemen is észrevették írásbeli javulásomat, ez örömöt szerzett nekem.”

Kelemen Gábor, Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, Felekezeti szociális munkás szak 

„Nagyon jól összeszoktunk a többi résztvevővel, új barátokra tettem szert, szabadidőnkben is találkozunk, szünetekben a kurzusnapokon együtt zongorázunk. A tanárok és a felkészítők, valamint a programban lévő emberek is kedvesek, figyelmesek, és a céljuk nekik is, hogy minél többet hozzunk ki magunkból. Várom a következő félévet is hogy újabb ismeretekkel, tudással gazdagodhassak.”

 Varga Leon