Olvasási idő: 3 perc

Tovább bővül a Mathias Corvinus Collegium (MCC) regionális hálózata, szeptembertől már Szekszárdon is elérhetőek az általános iskolásoknak és a középiskolásoknak szóló képzések.

A tolnai megyeszékhelyen megjelenő intézmény az államtól kapott, jelenleg rossz állapotban lévő ingatlant teljeskörűen felújítja, így a tehetséggondozás mellett a tervezett különböző programokkal, rendezvényekkel a város közéletét is színesíti majd. A tervekről sajtótájékoztatón számoltak be az MCC, valamint a térség és a város vezetői.

„A Mathias Corvinus Collegium az Országgyűlés 2020-as döntésével jelentős támogatásban részesült és azt a feladatot kaptuk, hogy a következő években építsük ki a tehetséggondozás magyar intézményrendszerét a Kárpát-medencében. Célunk, hogy néhány éven belül 35 helyszínen legyünk jelen és mintegy tízezer tehetséges magyar fiatal előrejutását segítsük” - fogalmazott Orbán Balázs miniszterhelyettes. A 25 éves tehetséggondozó alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: az intézmény ingyenes képzéseket nyújt a legtehetségesebb fiataloknak 10 éves kortól egyetemi tanulmányaik végéig, sőt még azon túl is. Elhangzott az is, hogy idén szeptembertől már 14 magyarországi és összesen 23 Kárpát-medencei helyszíne van jelen az MCC. Orbán Balázs tudatos döntésnek nevezte, hogy a hazai helyszínek között a legkisebb megyeszékhelyen, Szekszárdon is az első körben elindulhattak a képzések. A miniszterhelyettes szólt arról is, hogy a regionális központ helyszínéül szolgáló - az 1940-es években leventeoktatásra készült -, Hunyadi utcai épületet a tehetséggondozó alapítvány teljeskörűen felújítja, de addig is elkezdődhet a munka, a már modernizált épületrészben. A sajtótájékoztatón felszólaló Horváth István országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy az MCC megújuló épülete mellett új könyvtár- és levéltár, valamint egy modern szakképző intézmény is épül, így egy új érték- és tudásközpont jön létre Szekszárdon. Gyurkovics János, a város alpolgármestere elmondta: azért is örülnek az MCC szekszárdi megjelenésének, mert a településen és a környéken is számos tehetséges fiatal van, akik számára nagyon jó fejlődési lehetőséget kínál a Mathias Corvinus Collegium. A regionális központban már szeptembertől elérhető az általános iskola 5-8. osztályos diákoknak szóló Fiatal Tehetség Program, valamint a Középiskolás Program is. Előbbi esetében 25, utóbbinál 30 diákkal kezdik meg a működését a szekszárdi MCC- mondta el Böröcz Máté központvezető, aki reméli, hogy új fejezet nyílik a tehetséggondozás területén a térségben.

A szekszárdi központ megtartotta első szakmai programját is, amelyen Demkó Attila, a Geopolitikai Műhely vezetője a geopolitikai kihívásokról, míg Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója a többi között az afrikai dzsihadista csoportok tevékenységéről tartott előadást.