Olvasási idő: 4 perc

Április 21-ei budapesti KP szombatunk fő témája a vita volt. Ennek jegyében a vitázás módszertanáról hallhattak előadást, majd láthattak mintavitát a megjelentek. A délután folyamán pedig a gyakorlatban is kipróbálhatták magukat, vagy választhatták az MCC Egyetemi Programjának felvételi előkészítő foglalkozását is. Az áprilisi KP hétvégéről Bozó Anna Róza, KP-s diákunk készített beszámolót:

A messziről érkező diákok különleges péntek esti programra számíthattak, ugyanis a hétvége, a budapesti Sweet Escape szabadulószobában kezdődött. A nagy létszám miatt két turnusban vettünk részt a játékban. A négy különböző tematikájú szobában megpróbálhattuk elfogni a vadnyugati banditákat, vagy például megszerezhettük a végtelen csoki receptjét. Amíg az első turnusra vártunk, már megindult az ismerkedés, így gyorsan elrepült az idő. Ezután kisebb csoportokra osztódtunk, és próbáltunk megmenekülni egy óra alatt. Sajnos, a kijutás csak egy csapatnak sikerült, de az izgalmas, jó logikát és rögtönzést igénylő feladatok megoldása alatt mindenki próbára tehette, valamint jól érezte magát. Innen közösen megindultunk a Collegium felé, ahol aztán gyors matracfoglalással, helykereséssel és berendezkedéssel folytatódott az este. Végül egy gyors tájékoztatás a szervezőktől, majd egy laza, beszélgetős estével és kevés alvással ért véget a nap.

Másnap viszont mindenki jókedvvel kelt (egyrészt, mivel kihagyhatta a szombati sulit), másrészt pedig, mert a szombati nap folyamán érdekes előadások és vitatréningek vártak ránk. A finom péksütis reggeli után egy színvonalas, és nagyon sok új és hasznos dolgot ismertető előadást hallgathattunk meg Tanács Jánostól a vitázás és érvelés alapjairól, majd az MCC már idősebb, egyetemista tagjaitól egy mintavitát láthattunk a viccpártok helyéről a politikai palettán. Ezután pihenésként mindenki annyi pizzát evett, amennyi belefért, és folytatódott a nap, már kisebb csoportokba, vitakörökbe rendeződve. A kb. 12 fős csoportok 3 téma közül választhattak és vitázhattak a bírák előtt. Mi a nemzet és a nyelv kapcsolatáról vitáztunk 3-3 fős pro és kontra csapatokkal. A felkészülés után mindkettő oldal egy 3 perces nyitóbeszéddel kezdett, majd egy 8 perces rész következett, ahol a csapatok egymástól kérdeztek és adtak választ. Ezután a 2 perces záróbeszédek következtek, és a vita a közönségi kérdésekkel és a bírák döntésével zárult. Ezután a csoport másik 6 tagja is kipróbálhatta magát egy másik témában, ahol a mi 6 főnkből kerültek ki a bírák. Ezzel ért véget az érveléstechnika és vitatréning témájú KP szombat. Összességében sokat tanulhattunk az előadásból, a másik csapattól és a saját szereplésünkből, Aki eljött, biztos, hogy sok új ismerettel és élménnyel gazdagodva tért haza. 

 Bozó Anna Róza, Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium