A román sajtóban is megjelent az MCC Erdélyi Politikai Iskola szakmai programja
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) által, a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) partnerségben szervezett Erdélyi Politikai Iskola február 2-5. között tartotta meg második képzési alkalmát Bukarestben olyan erdélyi magyar fiatalok részvételével, akiket a program a közéleti szereplés kihívásaira készít fel.
A képzés célja, hogy praktikus politikai ismertekkel lásson el olyan érdeklődő fiatalokat, akik saját közösségük alakítói, véleményformálói kívánnak lenni hosszú távon. A program azoknak nyújt kiváló lehetőséget, akik a pártpolitika működésének megértése segíti közösségi tevékenységeik, vállalkozásuk vagy munkájuk kiteljesítését, valamint azok számára is, akik politikusi karriert kívánnak befutni.
A programban részt vevők a képzés során betekintést nyerhetnek a politikai pártok és kampányok működésébe, a közösségépítés folyamatába, a közvélemény-kutatás módszertanába, valamint fejleszthetik vezetői készségeiket tárgyalástechnikai, retorikai és prezentációs tréningeinken.
A résztvevők számára négy hétvége biztosítja azokat a képzési alkalmakat, amelyeken fejleszthetik készségeiket, bővíthetik ismereteiket, valamint e-learning képzés során előadások videó- és hanganyagai, valamint e-learning tananyagok (politikai filozófiai, politikai elemzés, közgazdasági ismeretek, leadership) segítségével különféle beadandó feladatokat készítenek.
A képzésre több mint kilencvenen jelentkeztek, közülük huszonhárman kezdhették meg a programot. A felvételin elsősorban a közéleti aktivitás, a motiváció, a képzés hasznosulása, a képzés szellemiségéhez való illeszkedés, a jó problémamegoldó készség és a magas szintű angol nyelvtudás képezték az értékelés szempontjait. A résztvevők Erdély különböző területeiről érkeztek és különböző szakmai háttérrel rendelkeznek.
A program idei jelentkezési időszaka már lezárult, a következő tanévre való jelentkezés kiírása azonban nyár végére várható.
A második hétvégi program Bukarestben, a Petőfi Művelődési Társaság belvárosi helyszínén került megrendezésre. A hétvége 4 napos szakmai programja még több előadót vonultatott fel, mint a nyitó hétvége, és a bukaresti hétvége szakmai programja felkeltette a román sajtó érdeklődését is, egy-egy programról külön román nyelvű cikk is született a médiában.
Az első napon a résztvevők ellátogattak a Balassi Intézet Bukaresti Magyar Intézetébe, ahol az intézet igazgatója, Kósa András László fogadta őket kultúrdiplomáciai előadásával. Ezután a Petőfi Házban a képzés egyik beadandó feladatok prezentálására került sor, amely után a résztvevők egymást értékelték pozitív kritikákkal és fejlesztendő területek azonosításával.
A képzés második napján több szakmai előadást hallgathattak meg a résztvevők. Richard Hamilton, a Department for Business, Energy and Industrial Strategy stratégiai igazgatója tartott előadást az üzlet és a kormányzat kapcsolatáról. Dukász Magor kommunikációs szakértő, digitális stratéga a közösségi médiának a politikára gyakorolt hatásáról beszélt, különösen kitérve a Facebook, és általában a social media szerepére a kampányban és a politikai kommunikációban.
A délutáni és a másnap délelőtti szemináriumon a résztvevők gyakorlati készségein volt a hangsúly: tévésinterjú-szimuláció keretében politikai kommunikációs készségeiket fejleszthették, kipróbálhatták milyen politikusként vagy riporterként egy interjúban szerepelni. A résztvevők a program során reflektálhattak egymásra és saját magukra, valamint szakértői visszajelzést is kaptak teljesítményükről. A harmadik nap délutánján Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke tartott szemléletes előadást politikai kommunikációról és kampányszervezésről.
A negyedik és egyben utolsó napon Victor Negrescu, a Román Külügyminisztérium európai ügyekért felelős minisztere az Európai Unió közép-kelet-európai fejlesztési politikájába vezette be a hallgatóságot. Végül Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője és Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese tartott előadást Tárgyalástechnika a Dâmbovița partján címmel. A nap utolsó programjaként a résztvevők beülhettek az RMDSZ frakcióülésére, meghallgatva az ott zajló politikai ügyeket, vitákat.