Olvasási idő: 3 perc

Az európai politikát is meghatározó választásra került sor a hétvégén Olaszországban, ahol a parlamenti voksoláson a dél-európai "Csizma" lakosai megválasztották új vezetőiket. Az esemény apropóján a Mathias Corvinus Collegium újabb választási esetet szervezett.

A rendezvény első paneljében Armando Nuzzo, az MTA doktora; Baranyi Tamás Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet Stratégiai igazgató-helyettese; valamint Hajdú András, az MCC a MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskola oktatója vett részt.  A résztvevők arra keresték a választ, hogy miként tudja Olaszország megtalálni a politikai stabilitást. Armando Nozzu a témával kapcsolatban megjegyezte, hogy az olaszok megszokták már, hogy sok kormányuk van, így a nép nem igazán vár stabilitást, de még őt is meglepte, hogy egy ilyen nagy koalíció nem tudott sokáig fennmaradni. Baranyi Tamás szerint a kialakult helyzethez személyes motivációk is hozzájárultak. A szakember úgy véli, hogy nem feltétlenül kellett volna megbuknia Mario Draghi kormányának. Hajdu András kiemelte, hogy az olasz kétpólusú pártrendszer 2010-es években bekövetkező felbomlása alapozta meg a mostani instabil helyzetet.

A második panelben Szomráky Béla Olaszország-szakértő; Molnár Anna, az NKE Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék vezetője és Tóth Bálint, az MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskola kutatója beszélgettek. A diskurzus központi kérdése az volt, hogy milyen változást hozhat egy esetleges jobboldali győzelem Olaszország és az EU kapcsolatában. Tóth Bálint hangsúlyozta, hogy Olaszország az Európa Unió alapító tagjaként, a közösség megkerülhetetlen szereplője, de azt  is fontos felismerni, hogy az olasz politikai elit jól beépült az EU-s politikába. A három jobboldali párt három különböző pártcsaládhoz tartozik, és az egyes pártok eltérő módon viszonyulnak az EU-hoz bizonyos kérdésekben – emelte ki Molnár Anna. Szomráky Béla szerint a jobboldali kormány nem lesz könnyű helyzetben, hiszen az eddig látottaknál sokkal nagyobb ellenszélben kell majd tevékenykedniük.

Az érdeklődők első kézből tapasztalhatták meg az olasz választási hangulatot, hiszen a panelbeszélgetések között élőben kapcsolták Olaszországból Francesco Giubilei-t, a Naziona Futura Kutatóintézet elnökét. A rendezvényen az eredmények ismertetése és elemzése mellett az olasz kultúrával is megismerkedhetnek a jelenlévől olyan programok keretében, mint például borkostolás vagy olasz tésztakészítés, de Fotobox is rendelkezésre állt a közönség számára.