Olvasási idő: 5 perc
A 2025-ös év első választási estjét tartották szombat este a Mathias Corvinus Collegium miskolci képzési központjában. Az eseményen két panelbeszélgetés keretében hazai és nemzetközi szakemberek tárgyalták többek közt a cseh választási rendszer sajátosságait, az ország politikai hátterét, majd a választás nemzetközi vonatkozásait, nagy hangsúlyt fektetve a V4 együttműködés lehetséges jövőbeli dimenzióira.
A 2025-ös év első választási estjét tartották szombat este a Mathias Corvinus Collegium miskolci képzési központjában. Az eseményen két panelbeszélgetés keretében hazai és nemzetközi szakemberek tárgyalták többek közt a cseh választási rendszer sajátosságait, az ország politikai hátterét, majd a választás nemzetközi vonatkozásait, nagy hangsúlyt fektetve a V4 együttműködés lehetséges jövőbeli dimenzióira.
A rendezvény megnyitóján Konyári György, az MCC miskolci központjának képviseletvezetője köszöntötte a jelenlévőket, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy egy ilyen esemény Miskolcon kerül megrendezésre. Beszédében kiemelte, örül, hogy Miskolc immáron több fontos eseményen túl, első Election Night rendezvényének is helyet adhat.
László Krisztián, nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató köszöntőjében emlékeztetett: „Election Night sorozatunkat immár 2020 óta, ötödik éve rendezzük meg, ezalatt bejártuk a világot az Amerikai Egyesült Államoktól kezdve Franciaországon át Dél-Koreáig.” Beszédében reményét fejezte ki, hogy az este nemcsak élvezetes lesz, de fontos tapasztalatokkal és tudással ruházza fel a résztvevő tanulókat.
Az est nyitányaként Robb Horkay Jázmin, az MCC miskolci képzési központjának diákja lépett színpadra hegedűszólójával. Előadásában Antonín Dvořák Humoresque című cseh hegedűdarabját játszotta, mellyel az MCC ARS 2025-ös szekszárdi döntőjén ezüst minősítést érdemelt ki. A műsort Lukács Péter és Wilhelm Csanád produkciója követte, akik az ARS verseny előadóművészet kategóriájában arany minősítést szereztek. Előadásukban Jaroslav Hašek „Svejk, a derék katona” című művének egy részletét, a „Könyvbarátok között” című jelenetet mutatták be.
Az este első panelbeszélgetésén Dr. Vass Ágnes, a Magyar Külügyi Intézet kutatási igazgatója és Kovács Gábor Benedek, az MCC Politikatudományi Műhelyének alumnusa beszélgetett többek közt a cseh belpolitikai helyzetről, a választási rendszer sajátosságairól és a lehetséges kormányalakítási forgatókönyvekről. Kovács Gábor Benedek szerint a közvélemény-kutatások terén újra bebizonyosodott, hogy a mainstream sajtó nagyon mellélőtt, és meglehetősen felülmérte a baloldali pártok teljesítőképességét, majd egy egészen átfogó, a cseh választási rendszert bemutató prezentációra került sor részéről. Dr. Vass Ágnes kiemelte:
"...a jelenlegi elnök által vezetett EU-barát Spolu kormánykoalíció utóbbi évekbeli sikertelen válságkezelése a COVID és az ukrajnai háború terén egy érdekes, elitista hozzáállást eredményezett, melyet a cseh választók megelégeltek. Véleménye szerint Andrej Babiš és pártja, az ANO, a kritikus társadalmi kérdésekre fókuszálva tudott nagy támogatottságra szert tenni, és pragmatikus politikát várhatunk tőle ennek mentén."
A két panelbeszélgetés között Kohán Mátyás, a Mandiner újságírója és tudósítója jelentkezett be az ANO prágai eredményváró ünnepségéről. Mátyás elmondta: fontos üzenet ez Brüsszelnek, hiszen egy újabb, reális politikát folytató patriótával nőtt a közép-európai vezetők száma.
Az este a „Szavazatok határon túl: a cseh választások nemzetközi vonatkozásai” című panelbeszélgetéssel folytatódott, melyen Martin Kahoun és Stanislav Jansky, a Patrimonium Sancti Adalberti szervezet tagjai osztották meg izgalmas gondolataikat. Martin Kahoun szerint „a jelenlegi cseh és a magyar kormány kapcsolata tragikus volt, ugyanakkor Babiš győzelmével mindez változni fog, méghozzá meglehetősen pozitív irányba.” Stanislav Jansky kiemelte: „Babiš egy pragmatikus üzletember, aki egyértelműen felismeri a V4 együttműködés adta lehetőségeket, és biztosan számolni fog ezzel a jövőben.” Véleménye szerint a rohamosan változó új világrendben elengedhetetlen, hogy a közép-európai régió, ezzel együtt a V4 együttműködés nemcsak gazdaságilag kell kapcsolódjon, de közös értékek mentén kell működjön, ezzel megőrizve saját identitását. A cseh kormány Európai Unióval folytatott kapcsolata kapcsán Stanislav Jansky megjegyezte: Babiš nem ideológiai, sokkal inkább realista hozzáállást fog követni, mely eredményezhet hasonló hozzáállást az EU részéről, mint amilyen például Magyarországgal szemben tapasztalható. A kérdés nem az, hogyan fog reagálni Babiš a támadásokra, hanem hogyan tudja pragmatikusan képviselni országa polgárainak akaratát.