Olvasási idő: 3 perc

Liliana Śmiech, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi főigazgatója a nemzeti érdekek érvényesítésének lehetőségeiről és kihívásairól tartott előadást a Mathias Corvinus Collegium pécsi képzési központjában. A szakértő rámutatott: az európai közbeszédben egyre nagyobb figyelem irányul a szuverenitás kérdésére, különösen a fiatalabb generációk körében.

Az előadó kiemelte, hogy egy ország számára komoly kihívást jelent a nemzeti önrendelkezés megőrzése a nemzetközi gazdasági együttműködések fenntartása mellett. Véleménye szerint azok az államok lehetnek sikeresek, amelyek képesek egyensúlyt teremteni e két szempont között, és következetesen képviselik saját érdekeiket a nemzetközi térben. Hozzátette, Magyarország kiváló példa más nemzetek számára is a szuverenitás megőrzésében.

A beszélgetés során szó esett a nemzetközi kapcsolatok alakulásáról és a politikai párbeszéd jelentőségéről is. A Varsói Intézet alapítványi tanácsának elnöke szerint az, hogy J.D. Vance, az USA alelnöke Budapestre látogatott az elmúlt napokban, nagyon fontos üzenetet közvetít. Hangsúlyozta: a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés kulcsszerepet játszik az országok közötti kapcsolatok erősítésében. „Le vagyok nyűgözve, attól, hogy milyen tájékozott volt Magyarország kultúrájával és történelmével kapcsolatban. Emellett beszédében egyértelműen érezhető volt a politikai partneri szemlélet is.” – fűzte hozzá.

Az MCC vendégelőadója szerint a közelgő országgyűlési választások jelentős hatással lehetnek az ország jövőjére. Magyarország különleges képessége abban rejlik, hogy képes megtalálni azokat a politikai csatornákat, amelyeken keresztül érdemben képviselheti saját nemzeti érdekeit. Ugyanakkor a politikai környezet gyorsan változhat - Śmiech szerint a közelgő választások tétje, hogy az ország jövője a magyarok kezében marad, vagy a brüsszeli elit veszi át az irányítást. Hangsúlyozta, hogy érdemes figyelemmel kísérni más országok tapasztalatait, és elgondolkodni azon, hogyan alakulnak a politikai programok, valamint miként lehet hosszú távon biztosítani a nemzeti érdekek érvényesülését.

Az esemény moderátora Akaró Rafael, a pécsi MCC Egyetemi Programjának hallgatója volt. Az előadást követően a résztvevők aktív párbeszéd keretében tehették fel kérdéseiket, amelyek tovább mélyítették a felvetett témák megértését.