Olvasási idő: 3 perc
Teltházzal debütált az MCC Zalaegerszegen, ahol nyílt napon mutatkozott be az érdeklődőknek.
A Dísz téren található Tudomány és Technika Házában, modern előadótermekben kaphatott ízelítőt a Zala megyei közönség a szeptembertől induló programokról.
A nyílt nap a Fiatal Tehetség Program (FIT) bemutatásával kezdődött. Dr. Sali Zsófia, képviselet-vezető, Szabó L. Edina FIT programkoordinátor és Németh Gábor, a FIT zalaegerszegi régióvezetője köszöntötte a diákokat, akik belekóstolhattak egy FIT-szombat hangulatába.
„Célunk, hogy az iskolai oktatást kiegészítve úgy adjunk ismereteket a diákoknak, hogy igazán élmény legyen a tanulás! Öröm látni, hogy a zalai negyedikesek és szüleik nagy lelkesedéssel fogadták a programot!” – hangsúlyozta Szabó L. Edina, a FIT programkoordinátora. A kisdiákok érdeklődve fogadták első interaktív programunkat, ahol a FIT oktatója, Dr. Farkas Eszter vezetésével a gyerekek természettudományos kísérleteket végeztek.
Délután a Középiskolás Program (KP) képzéseiből kaptak ízelítőt az érdeklődők. Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott és Balaicz Zoltán polgármester díszvendégként köszöntötte az MCC-t és a résztvevő diákokat, szülőket, pedagógusokat.
Wittmann Zsolt, a KP megbízott programigazgatója tájékoztatást nyújtott a szeptembertől induló képzésekről. „A szakmai klubdélutánok heti rendszerességgel megszervezésre kerülő helyi, közösségi események lesznek, amelyeken a legkülönbözőbb szakmai, tudományos, kulturális és közösségi programok közül válogathatnak a programban résztvevő középiskolások. Helyi szakértőket, de az ország más városaiból, sőt - a diákok igénye esetén - külföldről érkező előadókat és trénereket is vendégül fogunk látni a zalaegerszegi központunkban.” – fogalmazott.
A modern technika felhasználásával igazán élményszerűvé és élvezetessé tehető a történelem-oktatás. Emelte ki előadásában Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatója. A történész bemutatta, hogy szakmája nem unalmas tudomány, hanem igazán színes és összetett, valamint ezer szállal kötődik hétköznapjainkhoz is.
Az előadások után pszichológiai témájú tréningek következtek „Humor – mint szuperképesség” és „Kíváncsiság – avagy a kérdezés művészete” címmel. A diákok örömmel számoltak be a nyílt napon megszerzett tudásról és jó hangulatról, amelyekhez hasonlóra számíthatnak az ősszel induló zalaegerszegi MCC-s képzési programok során is.
Fotó: Seres Péter