Október 16-án az MCC Alkotmányjogi Műhelyének vendége volt Stefan Auer, a Hongkongi Egyetem professzora, aki „European Disunion” címmel tartott előadást legújabb könyve alapján, a Műhely kutatószeminárium-sorozatának keretében. Elemzésének középpontjában a szuverenitás, a demokrácia és az EU 21. századi integrációs modellje közötti feszültségekkel teli viszony állt.
Auer professzor felidézte az európai egység eszméjének szellemi alapjait, különös tekintettel Hans Kelsen munkásságára, akinek a jog eszközével elért békére vonatkozó elképzelése a nemzeti szuverenitás meghaladását célozta egy normatív, jogalapú integráción keresztül. Auer érvelése szerint, bár ez a kelseni modell évtizedeken keresztül meghatározta az EU működését, a konfliktusok technokrácián és jogi eljárásokon keresztüli depolitizálására tett kísérlet egyre törékenyebbnek bizonyult, különösen válsághelyzetek alatt.
Megkérdőjelezve az EU-t sikeres posztszuverén politikai projektként bemutató uralkodó narratívát, Auer könyvének központi tézise, hogy az EU gyakori válságai abból a nagyratörő kísérletből fakadnak, amely a nemzetállam meghaladását és egy határok nélküli, „posztnacionális” politikai közösség létrehozását célozta. Érvelése szerint ez a projekt egyfelől meggyengítette a tagállamok demokratikus működését, anélkül, hogy életképes demokratikus alternatívát hozott volna létre szupranacionális szinten, részben egy egységes európai démosz hiánya miatt. Következésképpen Auer kiemelte a nemzeti szuverenitás „visszatérését”, mint olyan lehetőséget, ami a demokratikus legitimitás és elszámoltathatóság szükséges alapja lehet az Európai Unióban. Álláspontja szerint az EU útja valójában nem az „egyre szorosabb egység” felé vezetett, hanem gyakran a fragmentáció felé, legitimitást kölcsönözve a nemzetállamok Európáját hirdető szuverenista mozgalmaknak. Rámutatott a jelenlegi modell belső problémáira és az EU alapvetéseinek újragondolását szorgalmazta – ami alapján akár arra a következtetésre is juthatunk, hogy „kevesebb Európa” valójában több lehetne.
Ezen túlmenően Auer bírálta az EU önképét és külső stratégiáját, különösen azt a régóta dédelgetett hitet, hogy hatékonyan tud működni „puha hatalomként” (soft power). Azzal érvelt, hogy az EU abból a feltételezésből indult ki, hogy a hagyományos geopolitika és a „kemény hatalom” (hard power) nagyrészt a múlté, és hogy a soft power és a kölcsönös gazdasági függőség elegendő garanciát jelentenek a kontinens békéjére és stabilitására. Azonban – amint azt Oroszország ukrajnai inváziója és a konfliktus rendezésére tett kísérletek is bizonyították – ez a feltételezés veszélyesen hibásnak bizonyult. A konfliktus újra a hard power jelentőségét helyezi előtérbe a nemzetközi kapcsolatokban, rámutatva az EU posztpolitikus, posztszuverén modelljének korlátaira, amikor olyan szereplőkkel kell szembenéznie, akik készek erőszakot alkalmazni.
