Olvasási idő: 2 perc

„Az emberiség legnagyobb lehetősége és legnagyobb próbatétele egyszerre a mesterséges intelligencia.” – e gondolat jól összefoglalja azt az inspiráló, gondolatébresztő estét, amelyet a Kutatók Éjszakáján élhettünk át a szegedi MCC központban.

Egy este, négy világ találkozott – mindegyik másképp, de ugyanarra hívott: felfedezni, megérteni, kérdezni. Balla Attila előadásában az AI modellek jelenét és jövőjét ismerhettük meg: hogyan válhat az ember szolgálatába egy olyan erő, amelyet egyszerre csodálunk és félünk. Közben a gyerekek és felnőttek közösen oldották meg Dr. Ló Gika rejtélyét az Onhausz Benita vezette Természettudományos kincskeresésben – ahol a tudomány játék, a labor pedig a kíváncsiság terepe lett. A Mesterséges intelligencia a gyógyítás frontvonalán című panelbeszélgetésben Tanner Norman és Varga Márk mutatták meg, hogyan menthet életeket a technológia a kórházakban. Az est végén pedig Dr. Asztalos Kata kalauzolt el a magzati zenehallás és kötődés világába, az Örökké Haza program megható történetei pedig megmutatták, hogy a szeretet és a tudomány kéz a kézben járhatnak.

Az este bizonyította: az MCC Szeged nemcsak tanulás, hanem élmény, gondolkodás és közösség helye is.