Olvasási idő: 3 perc

Egyhetes délvidéki és szegedi tanulmányúton vettek részt a Mathias Corvinus Collegium Vezetőképző Akadémia diákjai, akik a program során gazdasági, kulturális és közéleti szereplőkkel találkozhattak, miközben első kézből ismerhették meg a térség fejlődési lehetőségeit és kihívásait.

A tanulmányút első állomása Szabadka volt, ahol a diákokat a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) székházában fogadták. A résztvevők Dr. Juhász Bálint a VMSZ Intéző Bizottságának elnöke és Fremond Árpád a VMSZ elnöke segítségével nyerhettek betekintést a délvidéki magyar közösségek fejlesztési stratégiáiba és közösségépítő törekvéseibe.

A hallgatók több sikeres vállalkozást is meglátogattak, köztük a Tisa Med-et, a Genéza fűszerfeldolgozót és a Réel Csokoládé manufaktúrát, ahol közvetlen tapasztalatokat szerezhettek a helyi vállalkozói szemléletről és a gazdasági együttműködés erejéről. A program kulturális elemekkel is kiegészült: Szabadka és Zenta történetével városvezetések során ismerkedtek meg.

A szegedi programok során a hallgatók a déli határvédelem működésébe is betekintést nyerhettek Szilágyi Gábor rendőr alezredes vezetésével, majd a városi közlekedés logisztikai kérdéseiről hallhattak előadást Knezevics Viktor közlekedési és üzleti szakértő közreműködésével.

A tanulmányút fontos állomása volt a PICK Szeged Zrt. és a Sole-Mizo gyárlátogatása is, ahol a hallgatók az élelmiszeripar működését és kihívásait ismerhették meg. A Szegedi Tudományegyetemen Prof. Dr. Csóka Ildikó a Szegedi Tudományegyetem professzora adott elő az intézmény oktatási stratégiájáról, míg Bene Zoltán József Attila-díjas író, szerkesztő a média világába vezette be a diákokat.

A programot kulturális és közösségi élmények is színesítették: a hallgatók találkoztak Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával, majd sárkányhajózással zárták a hetet.

Az MCC kiemelt küldetése, hogy a Vezetőképző tanulmányútjai egyszerre adjanak gazdasági, kulturális és közösségi tapasztalatokat a jövő vezetőinek, akik így átfogóbb képet kaphatnak a magyarság anyaországi és külhoni együttműködési és fejlődési lehetőségeiről.