November 3-án a Pszichológia Iskola által szervezett Kulcs, kapocs, kötelék című háttérbeszélgetés keretében Süveges Gergő újságíróval, műsorvezetővel, valamint az Apakulcs című könyv szerzőjével találkozhattak a hallgatók. A beszélgetés során, melyet az Iskola két oktatója, Éger Csaba és Márky Ádám moderáltak, az apaságról és az apák szerepéről, valamint a kötet megszületésének történetéről, fő mondanivalójáról, iránymutatásairól beszélgettek. Kristóf Hanna Emília tudósítása.
Nagycsaládos emberként, négygyermekes édesapaként az apaság témája nem áll távol Gergő személyétől. Egyházközösségében és hivatásának keretei között is aktívan foglalkozik családokkal, jegyespárokkal.
Amikor az Apakulcs c. könyv alapötletéről kérdeztük, elmesélte, hogy célja a legtöbb, vele azonos témában alkotó kortárs szerzővel ellentétben nem saját életéből vett anekdoták, saját szubjektív élményeinek megosztása volt. A könyv középpontjában az áll, hogy a lehető legtöbb élethelyzetben is alkalmazható iránymutatásokat tárjon az olvasói elé, melyek az apa-gyermek kapcsolat erősítéséhez, megfelelő működéséhez elengedhetetlenek.
Ezeket az iránymutatásokat Gergő 3 „apakulcs” formájában foglalta össze, melyeknek fő üzenetei a könyv borítóján is olvashatóak „ismerd – szeresd – támogasd”.
Az első kulcs a „tudás kulcsa”: azaz az apa-gyermek kapcsolat egyik alapköve, hogy a felek ismerjék egymást és lehetőséget teremtsenek egymás mély megismerésére. A „jóakarat kulcsa” az egymással való törődés, együttérzés és a döntés alapú szeretet fontosságát állítja középpontba. A harmadik kulcs a „szövetség kulcsa”, azaz az ösztönzés, felelősségvállalás és bizalom kifejezését jelenti. A beszélgetés során fény derült arra is, hogy a Gergő számára a könyvben összefoglalt iránymutatások elnevezését a Szentírásban is szereplő, Istentől kapott kulcsok inspirálták.
A könyvön kívül Gergő az interneten is megoszt apasággal és önismerettel kapcsolatos tartalmakat. Az apakulcs.hu oldalon tesztek kitöltésével értékes információkhoz lehet jutni a kitöltő saját apaságáról.
Köszönjük meghívott vendégünknek, Süveges Gergőnek az őszinte, hiteles és bensőséges beszélgetést!