Olvasási idő: 3 perc

Közel 320 programbizonyítvány átadásával zárta a tanévet a Középiskolás Program.

 Június 13-án tartottuk a Középiskolás Program 2019/2020-as tanévzáró rendezvényét. Az eseményen Vecsei H. Miklós, Junior Prima-díjas színésszel, a Vígszínház színművészével beszélgethettek végzős diákjaink.  A járványveszélyre való tekintettel a rendezvényt kizárólag a most érettségiző diákok számára tartottuk meg.

"Ebben a félévben a járvány jelentős mértékben bekavart a Középiskolás Program diákjainak. Hónapokon át nem találkozhattunk személyesen, ráadásul olyan hirtelen jött, hogy szinte elköszönni se tudtunk egymástól. Éppen ezért volt akkora hír számunkra, hogy az idei végzős diákok a megfelelő biztonsági lépéseket betartva élőben vehetnek részt a programbizonyítvány-átadási ceremónián, ahol egy utolsó szombati alkalom keretében méltóan búcsúzhattunk el a programtól és egymástól - még ha nem is örökre.

Az esemény vendége Vecsei H. Miklós volt. Előadásában sok dologról szót ejtett, beszélt emberi kapcsolatokról, a saját életéről és a motivációról is. Rendkívül lekötött engem, nagyon tetszett a fogalmazási módja, egyszerűen jó volt hallgatni, mindenképpen vissza fogom nézni a felvételt. A többiek, akikkel beszéltem, hasonlóan élvezték. Az évfolyamot Nagy Márton KáPés diák búcsúztatta el rövid beszédével.

A bizonyítványátadás volt a program legformálisabb eleme. Minden résztvevőről fotó készült, átvette az oklevelet, és az idő előrehaladtával egyre hihetetlenebb mennyiségű kurzust elvégző diákok vonultak ki. Szívből gratulálok mindenkinek, és örülök, hogy ilyen jó közösséggel zárult le immáron hivatalosan is a tanév.

Ezután került sorra a Juniorképzéssel kapcsolatos nyitott beszélgetés az Egyetemi Program két tagjával, akik egy preziben, saját sztorikkal spékelve számoltak be a képzések, a felvételi és úgy általában a kollégiumi élet menetéről. Nem állítom, hogy előtte nem voltam lelkes, de hirtelen nagyon feldobtak az elhangzottak. Eközben lehetőségünk adódott feltenni azokat a kérdéseket, amelyekre az eddigiek folyamán vagy az új helyzet miatt még nem kaptunk választ.

Végül sajnos a búcsúzkodás ideje is elérkezett. Szép lassan szállingóztak el az emberek - valaki még maradt beszélgetni, más egyből indult dolgára. Én egy kisebb csoporttal frissítettem magam, majd az utolsók közt távoztam, tudván, hogy rövidesen újra látni fogjuk egymást."

Németh Ágoston - Kempelen Farkas Gimnázium, Budapest

Gratulálunk a végzősöknek a Középiskolás Programban elért eredményükhöz és várjuk őket szeretettel Egyetemi Programunk Juniorképzésébe.