Olvasási idő: 2 perc

Az MCC Karrier- és Szakmai Fejlesztési Központja december 16-án rendezte meg a „hazatérésre”, az ünnepre hangoldódásra és a kapcsolatépítésre egyaránt lehetőséget adó, hagyományos Karácsonyi Party-t az Alumni Közösség számára. Az eseményre idén is az MCC Tas vezér utcai központjában került sor.

Lánczi Péter, az MCC főigazgató-helyettese és Vincze Zsuzsanna, a Karrierközpont igazgatója köszöntötte a vendégeket. Lánczi Péter beszélt arról a nagy útról, amit az elmúlt években az MCC megtett, és amelynek eredményeképpen ma már mintegy 6000 diák tanul a kollégiumban. Arra bíztatta alumni-társait, hogy kapcsolódjanak be az MCC élénk szakmai és közösségi életébe: jöjjenek el az előadásokra, beszélgetésekre, ismerjék meg a mostani diákokat, vegyenek részt közös projektekben, keressék fel a vidéki központokat. Vincze Zsuzsanna mindehhez felajánlotta a Karrierközpont segítségét, és felhívta a figyelmet az első jövő évi programokra: a hagyományteremtő céllal megrendezésre kerülő Alumni Műhelyre, az Alumni Reggeli Kávéra és a leendő MCC-s középiskolások pályaorientációs napjára.  

Stachó László zongoraművész, az MCC Alumni Közösség tagja, és Molnár Dénes csellóművész koncertjét követően ünnepi menüvel várták a házigazdák a volt diákokat. Ez az alkalom is a találkozásokról, az élénk beszélgetésekről szólt – amit csak egy rövid időre szakított meg az immár hagyományos, de mindig meglepetéseket okozó, a közös emlékeket felelevenítő kvízjáték. 

Az Alumni Karácsonyi Party a Karrier- és Szakmai Fejlesztési Központ legnépszerűbb, legtöbb résztvevőt vonzó alumni eseménye. A Karrierközpont változatos szakmai és szabadidős programokkal támogatja az Alumni Közösséget, a közösség tagjainak szakmai fejlődését és karrierjét, az MCC, az egykori és a jelenlegi diákok közti kötelék megerősödését. 

 Szeretettel várunk minden kedves volt diákot a következő alumni eseményen!