Olvasási idő: 4 perc

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti központjában rendezett eseményen J.D. Vance érkezését megelőzően egy magas szintű panelbeszélgetésre került sor, amely a nemzetközi együttműködés, az értékalapú gondolkodás és a kortárs politikai kihívások kérdéseit járta körül.

A beszélgetés résztvevői László Krisztián, az MCC Nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója, James Orr, a University of Cambridge professzora, Gladden Pappin, a Hungarian Institute of International Affairs elnöke, valamint Ugrósdy Márton, a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára voltak.

A panel egyik központi témája az MCC nemzetközi szerepvállalása volt. James Orr kiemelte, hogy az intézmény jóval túlmutat a kétoldalú kapcsolatokon: aktív nemzetközi szerepet tölt be, amely nyitottság és kapcsolati dinamika szerinte kulcsfontosságú a jövő vezetőinek képzésében.

Ugrósdy Márton személyes példán keresztül érzékeltette az MCC közösségformáló erejét: felidézte, hogy húsz évvel ezelőtt maga is az intézmény hallgatója volt, ma pedig már egy olyan nemzetközi jelentőségű eseményen szólal fel melynek vendége az Egyesült Államok alelnöke. Hangsúlyozta, hogy az MCC nemcsak tudást ad, hanem olyan értékalapú hátteret is, amely hosszú távon meghatározó.

A beszélgetés során többször is előkerült az együttműködés szükségessége a jelenlegi politikai és társadalmi kihívások kezelésében. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a különböző országok és közösségek közötti világos értékrendre épülő összefogás elengedhetetlen, különösen akkor, amikor a demokratikus működés és a közéleti párbeszéd minősége kerül fókuszba. Mint elhangzott, a nyílt és őszinte diskurzus segíthet feltárni a jelen problémáinak gyökereit, és hozzájárulhat a megoldások megtalálásához.

Gladden Pappin hangsúlyozta, hogy Magyarországnak és a magyar társadalomnak sajátos szerepe és felelőssége van ebben a folyamatban. Kiemelte: ha a korábbi generációktól örökölt szellemi örökséget és tudást nem adjuk tovább, az könnyen elveszhet. Ezek tudatos megőrzésének és továbbadásának fontosságát emelte ki, amelyben az oktatási intézmények – így az MCC – kulcsszerepet játszanak.

A beszélgetés során az európai folyamatok is szóba kerültek. Orr úgy fogalmazott, hogy bár az Európai Unió jelentős és fontos keret, jelenlegi működésével kapcsolatban számos kérdés merül fel. Külön kiemelte az oktatás szerepét: szerinte alapvető kérdés, hogy a családok milyen értékeket és tudást szeretnének átadni a következő generációknak, és ebben az intézményrendszer mennyire tud partner lenni.

Ugrósdy Márton a szólásszabadság jelentőségét hangsúlyozta, rámutatva arra, hogy a nyílt párbeszéd még a legérzékenyebb kérdések esetében is elengedhetetlen. Példaként említette, hogy a történelmi narratívák vagy a család fogalmának alakulása olyan témák, amelyekről a közéletben is szükséges beszélni. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy a nemzetközi példák – köztük az Egyesült Államok gyakorlata – is inspirációt jelenthetnek a párbeszéd formálásában.

Pappin hozzátette: a nemzetközi térben gyakran tapasztalható kritikai hangok ellenére fontos különbséget tenni a véleményformálás és a tényleges beavatkozás között. Véleménye szerint a nyitottság és az együttműködés alapvető elemei a nemzetközi kapcsolatoknak.

A panelbeszélgetés zárásaként a résztvevők Budapest szerepére is kitértek a nemzetközi diskurzusban. Gladden Pappin megfogalmazása szerint a magyar főváros továbbra is alkalmas lehet arra, hogy a békéről és a jövő kulcskérdéseiről szóló nemzetközi párbeszédek egyik meghatározó helyszíne legyen.

Az esemény nyitó panelje így nemcsak felvezetése volt J.D. Vance érkezésének, hanem önállóan is erős üzenetet közvetített: az MCC olyan platformot teremt, ahol a nemzetközi gondolkodás, az értékalapú párbeszéd és a jövő generációinak képzése szorosan összekapcsolódik.