Olvasási idő: 4 perc

Ünnepi hangulat, megható pillanatok és büszke családtagok töltötték meg a Mathias Corvinus Collegium budapesti központját a diplomaátadó ünnepségen, ahol közel száz végzős hallgató vehette át oklevelét a 2025/2026-os tanév lezárásaként. Az esemény egyszerre jelentette több év kitartó munkájának megkoronázását és egy új életút kezdetét azok számára, akik az MCC közösségében töltött évek után immár diplomásként lépnek tovább.

A diplomaátadó azonban idén is jóval több volt egy hivatalos ceremóniánál. Az ünnepség az MCC közösségének, értékeinek és tehetséggondozó küldetésének ünnepévé vált, ahol hallgatók, oktatók, családtagok és barátok együtt tekintettek vissza az elmúlt évek sikereire és közösen ünnepelték a végzősök eredményeit.

Az eseményt az MCC ARS művészeti programjának előadásai tették még emlékezetesebbé, amelyek méltó módon jelenítették meg azt a sokszínűséget és alkotó energiát, amely az intézmény mindennapjait is jellemzi.

Köszöntőjében Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója a jövő kihívásairól és lehetőségeiről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a sikeres élethez és pályafutáshoz ma már elengedhetetlen a technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia megértése, a geopolitikai folyamatok ismerete, valamint a saját kulturális és nemzeti gyökereinkhez való tudatos kapcsolódás. Kiemelte: az MCC célja, hogy hallgatóinak egyszerre adjon versenyképes tudást, erős identitást és olyan közösségi hátteret, amely egész életükön át elkíséri őket.

Beszédében arra is emlékeztetett, hogy az MCC mára több mint harminc helyszínen van jelen a Kárpát-medencében, és több mint nyolcezer fiatal számára biztosít tehetséggondozási lehetőséget. Az intézmény egyik legfontosabb értékének pedig azt a közösséget nevezte, amely nemcsak szakmai fejlődést, hanem életre szóló emberi kapcsolatokat is teremt.

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumának elnöke ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az embert nem kizárólag eredményei vagy diplomái határozzák meg, hanem azok a célok és álmok, amelyekért hajlandó dolgozni. Kiemelte: az MCC története maga is annak bizonyítéka, hogy a nagy célok és a hosszú távú gondolkodás képesek maradandó értéket teremteni. Hangsúlyozta, hogy az intézmény három évtizede ugyanazzal a küldetéssel dolgozik: tehetséget találni, lehetőséget teremteni és közösséget építeni a Kárpát-medence magyar fiataljai számára.

Az ünnepség díszvendégeként Tombor András, az MCC alapítója is köszöntötte a végzős hallgatókat. Beszédében felidézte az intézmény alapításától kezdve meghatározó jelmondatot, a Bonus intra, melior exigondolatát, amely arra ösztönzi a hallgatókat, hogy tudásban, jellemben és emberségben is többként távozzanak, mint ahogyan érkeztek. Kiemelte: az igazi siker alapja nem csupán a megszerzett tudás, hanem a folyamatos önfejlesztés, a felelősségvállalás és a közösség szolgálata.

Az ünnepség keretein belül első alkalommal adták át az MCC közösségi, szakmai és Holló-díjait. Az elismerésekkel azokat a hallgatókat és közösségi vezetőket jutalmazták, akik kiemelkedő teljesítményükkel, példamutató munkájukkal vagy közösségépítő tevékenységükkel maradandó nyomot hagytak az MCC életében.

Az ünnepség csúcspontjaként az Egyetemi Program, a Roma Tehetség Program és a posztgraduális képzések végzős hallgatói vehették át diplomáikat. A közel száz diplomázó ezzel nemcsak egy fontos tanulmányi időszakot zárt le, hanem hivatalosan is az MCC több ezer fős alumni közösségének tagjává vált.

A nap végén közös fotók, gratulációk és megható találkozások zárták az ünnepséget. A végzős hallgatók egy új fejezetet nyitnak életükben, de az MCC-ben megszerzett tudás, barátságok és közösségi élmények továbbra is velük maradnak. Ahogyan az ünnepség üzenete is emlékeztetett rá: a diploma nem egy történet vége, hanem egy új kezdete.