Olvasási idő: 2 perc

„Nem tudtam, hogy miről mondok le, így nem tudtam, hogy mi hiányzik, de tudtam, hogy mit kapok cserébe" - mesélte Kőbán Rita debreceni rendezvényünkön. A kétszeres olimpiai bajnok kajakozónő- kiemelte: "Mindig azt néztem, hogy mit nyerek, sosem azt, hogy mit veszítek. Az, hogy hogyan gondolkodom a dolgokról, nagyon fontos."

Vendégünk nemcsak a teljesítményről beszélt, hanem elhozta aranyérmeit, melyet a közönség sorai között végigjárt. Hangsúlyozta: „Ezek érmek mögött rengeteg munka és áldozat áll. Soha nem volt célom olimpiai bajnoknak lenni, de minden helyzetben a maximumot hoztam ki magamból. Az aranyérem nehéz, sok munka van benne.” - tette hozzá.

Kőbán Rita emlékeztetett, egy nap még a téren játszott a gyerekekkel, másnaptól pedig 24 éven át kajakozott. A kajakozást választotta sportolási célnak, és már egészen fiatalon megmutatkozott benne az elszántság és a munkamorál. Nem kellett sokszor utasítani vagy irányítani, mivel saját maga is pontosan tudta, hogy mit és hogyan kell tennie céljai elérése érdekében. Az edzésmunka, amit beletett, már akkor is lenyűgöző volt, ami megalapozta későbbi sikeres sportkarrierjét.

A világklasszis sportoló elmondta, ez a fajta belső motiváció és az a környezet, amelyben felnőtt, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kitartó és eredményes sportolóvá váljon. A családjában tapasztalt dinamika és a legfiatalabbként szerzett élmények mind hozzájárultak ahhoz, hogy kialakuljon benne az a belső hajtóerő, ami később sikerekhez vezette.