Olvasási idő: 2 perc

Szeptember 25. és 27. között tartottuk meg a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző őszi félévének első, online képzési hétvégéjét.

25-én, pénteken Kerekes György, környezetvédelmi szakjogász, az MCC Klímapolitikai Intézetének vezetője tartott előadást diákjainknak Klímaváltozás és alkalmazkodás a Kárpát-medencében – kihívások, válaszok és politikai cselekvés címmel, ezután pedig egy kötetlen, ismerkedős programmal zártuk a napot.

Szombaton Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, a Geopolitikai Műhely vezetője beszélt az utóbbi időszak geopolitikai változásairól az ukrajnai-magyarországi tengelyt helyezve a középpontba.

A délután folyamán Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese tartott előadást, Benkó Hajnalka, a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző koordinátora pedig a képzés felépítését ismertette a diákokkal.

A harmadik képzési napot Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő, Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke, Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója és Dobsa István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének elnöke nyitotta meg. A köszöntők után a diákok saját TEDx beszédben mutatkoztak be egymásnak. Délután egy prezentációs gyakorlaton tehették próbára magukat a fiatalok, amelyen a nyilvános beszéd technikáját sajátíthatták el, a hétvége zárásaként pedig a kárpátaljai magyarság helyzetéről hallgathattak meg egy előadást Darcsi Karolinától, a KMKSZ kommunikációs titkárától és Dobsa Istvántól.